Märcz Tamás a Krónikának: nem fogunk megroppanni a hazai világbajnokság terhe alatt

– A nagy létszámú keretnek köszönhetően alkalma volt megfigyelni, kipróbálni fiatal pólósokat is, akik még nem feltétlenül készek a válogatottságra. Mennyire elégedett azokkal a játékosokkal, akik ott kopogtatnak a válogatott kapuján?

– Sok tehetségünk van, sokan közel vannak a nemzetközi szinthez. Ami az elmúlt években picit változott, az az, hogy egyre inkább fizikális lett a vízilabda, teljesen kész játékosokat igényel a nemzetközi szint, taktikailag, technikailag, fizikailag egyaránt, és mindezt a megfelelő sebességen kell előadniuk. Ilyen szempontból nincsenek könnyű helyzetben a fiatalok, de úgy látom, sokukban benne van a potenciál, hogy gyorsan odakerüljenek a válogatotthoz, esetleg ki is jussanak egy nagy eseményre. Annyiban szerencsések vagyunk, hogy most 13 plusz két játékos fér a keretbe (ketten Covid-érintettség esetén vethetők be – szerk. megj.), de lesz még egy eseményünk ebben az évben, a spliti Európa-bajnokság, amelynek nem feltétlenül a mostani vb-keret fog nekivágni. Aki ide nem kerül be, az biztosan reménykedhet abban, hogy a következő, nem túl távoli eseményen esetleg helyet kap.

– Tudjuk, hogy a magyar vízilabdában mindig ott van az eredménykényszer, egy hazai rendezésű világverseny esetében pedig ez hatványozottan igaz. Nemigen engedhette meg magának azt, hogy kísérletezgessen a csapat kialakításakor, mindenféleképpen a legütősebb válogatott kell összeállítania?

– Az a tapasztalatom, hogy kapitányként mindig igyekezni kell a legerősebb csapat kialakítását keresni. Mondhatnánk, hogy tét nélküli lehetne ez a világbajnokság, ha az eredeti helyszínen, Fukuokában rendeznék, hiszen nem ad kvalifikációt az elkövetkező időszakra. Viszont a hazai rendezés bizonyos fajta terheket ró a vállunkra, amitől azért mégsem fogunk megroppanni, hiszen azért vagyunk profik a játékosaimmal együtt, hogy megfeleljünk ezeknek az elvárásoknak, amelyek éppen arra mutatnak, hogy jól szerepeljünk. Néha egy-egy, a gépezetbe nem illeszkedő láncszem gyengítheti a csapatunkat, de igyekszem a legerősebb együttest kialakítani. Biztos, hogy fiatalabb lesz a válogatott az előző évhez képest, amikor sok idős játékos alkotta. Úgyhogy szépen haladunk előre az olimpiai ciklusban, ez az első állomás, mire odaérünk a párizsi ötkarikás játékokra, szépen lassan fiatalodni fog a csapat.

– Milyen lesz ez a válogatott a tokiói olimpián szerepelt, bronzérmes nemzeti csapathoz képest, amelyből Hosnyánszky Norbert és Nagy Viktor visszavonult?

– Úgy gondolom, hogy legalább olyan erős lesz, sőt bízom abban, hogy annál is erősebbek tudunk lenni. Bizonyos változások gyorsíthatják, frissíthetik az olimpiai bronzérmes csapatot. Én mindig bízom a játékosaimban, azokban is, akik nem kerülnek be a végső keretbe, hiszen azért hívom őket keretedzésre. De akik ott vannak a válogatottban, azok szerintem végső esélyesek lehetnek egy ilyen tornán.

– Mennyiben határozza meg a formaidőzítést, hogy rögtön csoportrangadónak számító meccsel kezd a válogatott június 21-én, Montenegró ellen? Aztán jön majd az egyik legfontosabb találkozó, a negyeddöntő, amely eldönti, hogy éremért játszik-e a csapat. Akkor már csúcsformaközeli állapotban kell pörögnie a válogatottnak?

– A játékosok eleve jó formát mutatnak. És miért is lennének rossz formában, hiszen olyan időszakból jönnek – bajnoki végjáték, illetve a BL küzdelmei –, amely csúcsállapotot kívánt meg, amikor a klubjátékosoknak a legjobb állapotban kell lenni, hogy megfeleljenek. Most azért is dolgoztunk velük, hogy emeljük a fizikai állapotukat, és ez kitartson a vb nagyon fontos középszakaszáig, akár a végjátékig, az érmes helyezésekig. Már a kezdetekkor jók leszünk, de talán abban is biztos lehetek, hogy nem akkor leszünk a legjobbak, ahhoz, hogy még inkább csapattá érjünk, szükség lesz a soron lévő mérkőzésekre, a csoportrangadó utáni két találkozóra. Ezeket is szeretném felhasználni, hogy formálódjanak, egymáshoz idomuljanak a játékosok, de szeretném, hogy legalább olyan jó állapotban legyünk már az első meccsen, hogy bebiztosítsuk a csoportelsőséget.

– Kapitányként milyen előjelekkel várja a tornát, milyen elvárásokat támaszt a válogatott elé? Tévedek, ha azt mondom, nem elégedne meg az öt évvel ezelőtti budapesti vébén szerzett ezüstéremmel?

– Szerintem egy vb-ezüstérem nagyon értékes, ha így visszatekintünk. De természetesen mindig szeretném a legjobbat kihozni az aktuális helyzetből, és azt gondolom, hogy a csapat alkalmas a legjobban csillogó érem megszerzésére. Ez az út azért még nagyon hosszú, nem kapkodnék annyira, hogy az érmekről álmodozzunk, a játékosok tudják, mire képesek, én is tudom, mi lakozik bennük. Természetesen a játékosoknak az az álma, hogy a 2020-as EB-arany és a tavalyi olimpiai bronz után újabb érmet, lehetőleg aranyat szerezzünk, ráadásul hazai közönség előtt.

– Apropó: mennyire lesz vajon teher, avagy felhajtóerő a csapat számára, hogy otthon játszik, több ezer magyar szurkoló előtt?

– Eddig soha nem volt ezzel gondunk. Mióta kapitány vagyok, több eseményünk volt itthon, világligát, Eb-t, vb-t rendeztünk a Duna Arénában, mindenütt sikerült érmet szerezni, vagy ezüstöt vagy aranyat, bízom benne, hogy ez a sorozat folytatódik. A játékosok profik, szeretik és meg is szokták a nagy közönséget, nem hiszem, hogy ez teherként fogja nyomni őket. Azt nem gondolom, hogy röpíteni fogja őket a közönség, de ha valóban egy jó hullámra érkezünk, és megy a csapatnak, az biztosan presszionálni fogja az ellenfelet, hogy jó hangulat van az uszodában.

– A koronavírus-járvány következményeinek betudhatóan rendkívül zsúfolt az idei év a vízilabda-életben, aminek a szurkolók bizonyára örülnek, de a játékosok talán kevésbé: világliga, világbajnokság, Európa-bajnokság, és mindez a nemzeti bajnokságokon, kupákon felül. Hogyan lehet ezt bírni, miként lehet elérni, hogy a pólósok ennyi megmérettetésen formában legyenek?

– Nehezen, és szakmailag jól át kell gondolni, hogy ezt miként tudjuk megoldani. Egyelőre a világbajnokságra koncentrálunk, meglátjuk, miként sikerül az esemény, és mekkora energiákat vesz ki a játékosokból. Két hetet jelöltünk meg számukra pihenőnek a világbajnokság után, az Európa-bajnoki felkészülésig, majd a látottak és a levont következtetések alapján fogjuk eldönteni, milyen csapat vághat neki az Eb-nek. Bízom abban, hogy meg fogjuk oldani ezt a komoly terhet, hiszen egy válogatott játékos 100-120 mérkőzést is lejátszhat a klubja és a nemzeti csapat színeiben, ami nagy terhelés, ráadásul a Covid miatt összecsúszott a vízilabda-naptár. Bár mindenhol meg kell felelniük, egyelőre bírják a játékosok, várják ezt a fajta terhet és kihívást, hogy a világbajnokságon játsszanak.

– Több mint öt éve irányítja a nemzeti válogatottat: mire a legbüszkébb az eddigi eredmények közül, illetve melyik az az érem, amelyikre a leginkább vágyik?

– Mindig büszke vagyok a játékosaimra, ha a csapat kihozza magából a maximumot és jól teljesít. Természetesen nagy emlék, amikor először tudtam nyerni a válogatottal komoly tornát, az a berlini világkupa volt 2018-ban, majd hazai közönség előtt egy nagyobb presztízsű tornát, Európa-bajnokságot 2020-ban, amit akkor nyert utoljára Magyarország, amikor magam is játékos voltam, 1999-ben. Huszonegy év után hódítottuk el újra ezt a trófeát, ráadásul kimondhatatlan büszkeség, hogy ez itthon sikerült, hiszen azelőtt 50-60 éve nem tudott Magyarországon rendezett nagy tornát nyerni a férfi vízilabda-válogatott. És arra is büszke vagyok, hogy sok nehéz folyamat után sikerült fölállni az olimpiai dobogóra, megszerezni a bronzérmet. A vágyunk egyértelmű: szeretnénk minél többet kihozni ebből az olimpiai ciklusból, aminek egyértelmű végállomása a párizsi ötkarikás játékok, de annak nagyon fontos állomása lesz most a budapesti világbajnokság.

korábban írtuk

A bronzmeccsen már összejött az olaszverés, harmadik a Ferencváros a vízilabda-BL-ben

A Ferencváros a harmadik helyen végzett a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában, miután a sorozat belgrádi nyolcas döntőjének szombati bronzmérkőzésén 14-12-re legyőzte az olasz Brescia együttesét.