Már a világbajnoki győzelemről álmodik az euforikus francia sajtó

A francia válogatottat néhány hete még élesen kritizáló hazai sajtó a világbajnokság elődöntőjében aratott portugálok elleni 1-0-s győzelem után, csütörtökön már szinte csak euforikus jelzőkkel illette a csapatot.

Gazda Árpád

2006. július 07., 00:002006. július 07., 00:00

„Meseszerű, elpusztíthatatlan, hősies, mágikus” – ezekkel a jelzőkkel méltatták címlapjaikon a francia újságok a nemzeti válogatottat, melynek döntőbe jutását több mint 22 millióan nézték a 63 millió lakosú Franciaországban.
Életük gólja című vezércikkében a L’Équipe ugyanakkor néhol görcsösnek értékelte a szerda esti játékot, a Le Parisien szerint pedig a kékek inkább elszenvedték, mintsem irányították a játékot. Abban minden újságíró egyetértett, hogy Zinedine Zidane ezúttal nem játszott olyan bámulatosan, mint a spanyolok és a brazilok ellen, és a válogatott legjobbja – a tévéközvetítés francia kommentátorainak véleményéhez hasonlóan a tollforgatók szerint is – Lilian Thuram volt. A Le Parisien ugyanakkor szobrot követel Zidane-nak: „Most, azonnal. Bárhol, Marseille-ben, labdarúgása bölcsőjében vagy akár Torinóban, a beteljesedés földjén”, hiszen azzal, hogy másodszorra is a döntőbe segítette Franciaországot, Zidane a „legenda része lett”.
A francia sajtó természetesen már a világbajnoki győzelemről álmodik. A L’Équipe szerint nyolc évvel az 1998-as győzelem után, a másodszori döntőbe jutás „nemcsak egy teljes generációt, hanem a (francia) labdarúgást is legitimizálta. Mostantól az egész világ tudja, hogy a franciák nemcsak a hazájukban rendezett világbajnokságon tudnak aratni. Már csak a döntőt kell lejátszaniuk, amely Zinedine Zidane karrierjének utolsó meccse lesz, és természetesen meg kell nyerni, mert egy elvesztett döntő óriási szenvedés” – figyelmeztet a sportlap.
A német lapok is Zidane nevével voltak tele: a legnagyobb példányszámú újság, a Bild futballistennek nevezte a franciák búcsúzó sztárját. A szerdai mérkőzés is Zidane attrakciója volt: tizenegyesből szerzett góljával a vasárnapi berlini döntőbe repítette csapatát, s bajnoki címmel koronázhatja meg pályafutását. „Franciaország szokatlan érzést fedez fel: a boldogságot” – állapította meg a Spiegel hetilap internetes változata, amely szerint „egy kis hiba” döntötte el a mérkőzés kimenetelét: Carvalho a tizenhatoson belül elvesztette egyensúlyát, eltalálta Henry lábát, amiért a portugálokat a bíró tizenegyessel büntette.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában