Liga 1: csütörtökön „avat” bajnokot a lausanne-i sportdöntőbíróság

Marad a Viitorul, avagy az FCSB lesz a 2016–2017-es labdarúgóbajnok Romániában? – ezt a kérdést fogja csütörtökön koradélután megválaszolni a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS), miután a szerdai tárgyaláson minden érintett felet meghallgattak a sporttörténelmi unikumnak számító ügyben.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. július 12., 17:292017. július 12., 17:29

A DigiSport helyszíni tudósítója szerint Cristian Bivolaru, a konstancaiak klubmenedzsere optimistán nyilatkozott a meghallgatások után, és véli, hogy sikerült meggyőzniük a háromtagú lausanne-i testületet az igazukról.

Az FCSB tulajdonosa, George Becali eközben úgy vélekedett, hogy Gheorghe Hagi együttese „érzelmi” síkra terelte a védekezését, amikor felemlegették az ő régi peres ügyeit.

„Azt is mondták, hogy Becali az egész országban azzal dicsekszik, hogy nyerni fog, és ez felzaklatta a Viitorul játékosait a legutóbbi meccsükön. Több ügyvéddel is beszéltem, akik szerint

Idézet
a törvény szövege alapján nem veszíthetek, de ha érzelmi alapon hoznak majd döntést, akkor valószínűleg a Viitorul lesz a győztes”

– fogalmazott a DigiSportnak.

Ismeretes, hogy a Liga 1 2016–2017-es szezonját úgy nyerte meg a Viitorul, hogy holtversenyben végzett az élen az FCSB-vel, és a rangsoroláskor csak a rájátszásban egymás elleni rendezett mérkőzéseiket vették figyelembe. A bukarestiek szerint azonban a szabályzat értelmében az alapszakaszban lejátszott összecsapások is számítanak – és akkor ők végeztek volna az élen –, ezért megóvták a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) által hitelesített végeredményt.

A CAS sürgősségi eljárással tárgyalja az ügyet, mert pénteken sorsolják a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörét, ahol a Viitorul és az FCSB helyezésétől függően a bajnoki ágon, avagy a nem bajnokok ágán fog szerepelni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben