Kolozsvárra jön a Bayern

A tavalyi döntős Bayern Münchennel, a két évvel ezelőttről már ismerős AS Romával, valamint az FC Basellel került egy csoportba a Kolozsvári CFR a Bajnokok Ligájában a csütörtök este Monacóban megrendezett sorsolás szerint. A gálán az Év játékosait is megnevezték: a kapusok, a hátvédek, a középpályások és a csatárok legjobbja is a címvédő Interből került ki Julio Cesar, Maicon, Sneijder és Diego Milito személyében.

Páva Adorján

2010. augusztus 27., 10:332010. augusztus 27., 10:33

A monte-carló-i Grimaldi Forumban megtartott sorsoláson nyolc csapat volt kiemelt: az Internazionale, a Barcelona, a Manchester United, a Chelsea, az Arsenal, a Bayern München, az AC Milan és az Olympique Lyon. A csoportokat úgy alakították ki, hogy két azonos országból érkező csapat ne kerüljön ugyanabba a kvartettbe. A szeptember 14-én kezdődő és december 8-án véget érő csoportkörös küzdelmekből a négyesek első két helyezettjei a nyolcaddöntőbe jutnak, míg a csoportharmadikok az Európa Liga legjobb 32 együttese között folytatják nemzetközi szereplésüket. A BL-döntőt május 28-án a londoni Wembley-stadionban rendezik.

A legrangosabb európai kupasorozat csoportkörében egyedül Anglia képviselteti magát maximális számú, azaz négy csapattal. A spanyolokat, az olaszokat, a németeket és a franciákat három-három együttes képviseli a legjobb 32 között. Az oroszok, a portugálok és a hollandok két-két gárdának szurkolhatnak, a többi tíz nemzet pedig egy-egy csapattal képviselteti magát a sorozatban, melyben összesen 18 európai ország klubjai érdekeltek. Az indulók közül 9 gárda már megnyerte a BL-t vagy elődjét, a BEK-et: a tavalyi kiírásban is győztes Inter, a Barcelona, a Manchester United, a Bayern, az AC Milan, a Real Madrid, a Benfica, a Marseille és az Ajax. A 2010/2011-es idényben csupán 12 olyan együttes áll rajthoz, amely a tavalyi csoportkörben is érdekelt volt. Idén hat újoncot avatnak: a Tottenham Hotspur, a Braga, a Hapoel Tel-Aviv, a Twente, a Bursaspor és az MSK Zsolna története során először szerepel a BL főtábláján.

Bajnokok Ligája, az utolsó selejtezőkör visszavágóinak eredményei, bajnokok ága: FC Köbenhavn–Rosenborg 1-0 (továbbjutott: a Köbenhavn, 2-2-es összesítéssel, idegenben lőtt góllal), MSK Zsolna–Sparta Prága 1-0 (tj. a Zsolna 3-0-lal), Anderlecht–Partizan Belgrád 2-2 – 11-esekkel 2-3 (tj. a Partizan Belgrád 4-4-gyel), Hapoel Tel-Aviv–Salzburg 1-1 (tj. a Tel-Aviv 4-3-mal), Sheriff Tiraszpol–FC Basel 0-3 (tj. a Basel 4-0-lal). Nem bajnokok ága: Tottenham Hotspur–Young Boys 4-0 (tj. a Tottenham 6-3-mal), Ajax Amsterdam–Dinamo Kijev 2-1 (tj. az Ajax 3-2-vel), Auxerre–Zenit 2-0 (tj. az Auxerre 2-1-gyel), Sampdoria–Werder Bremen 3-2 – hosszabbítás után (tj. a Werder 5-4-gyel), FC Sevilla–Braga 3-4 (tj. a Braga 5-3-mal).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt
2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához
2025. május 17., szombat

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben

Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban