Kolozsvárra jöhet a Larvik

Magyar–román női kézilabdapárharc is összejöhet a Bajnokok Ligája főtábláján, ehhez azonban az kell, hogy a magyar bajnoki ezüstérmes Debrecen megnyerje selejtezőtornáját, ez esetben ugyanis a Râmnicu Vâlcea-i Oltchim, a spanyol Itzako és az orosz Dinamo Volgográd alkotta csoportba kerül.

Hírösszefoglaló

2011. június 29., 07:202011. június 29., 07:20

Németh Andrásékat fogta ki a Győr

A magyar bajnok Győri ETO KC nem kerülhetett össze a román aranyérmessel, ugyanis mindkét élcsapatot az első értékcsoportból sorsolták ki tegnap Bécsben. A győriek ugyanakkor egy kvartettbe kerülhettek volna a román ezüstérmes, selejtezőtornára szoruló Kolozsvári U Jolidonnal, ám a negyedik kalapból egy másik selejtezőtorna győztesét kapták. A második kalapból az ismét Németh András által felkészített osztrák Hypo NÖ jutott a Győrnek, a harmadikból a francia Metz, a negyedik együttes pedig a dán Randers HK, a svéd IK Sävehof, a norvég Tertnes Bergen, valamint egy, az előselejtezőből érkező gárda selejtezőtornájának győztese lesz. Az Oltchim csoportjába vágyó Debrecennek a német Buxtehuder SV, a lengyel Zaglebie Lubin és egy előselejtezős csapat által alkotott négyest kell megnyernie a főtáblára kerüléshez.

Az utolsó selejtezőtornák résztvevőit már hétfőn kisorsolták Bécsben. Amint arról beszámoltunk, a lebonyolítási rendszer szerint ebben a szakaszban nem játszik mindenki mindenkivel, hanem a felek Final Four-rendszerben küzdenek meg a továbbjutást érő első helyért. Eszerint az első értékcsoportból kisorsolt Debrecen a selejtezőtorna elődöntőjében a negyedik kalapból kapott ellenfelet, és ez a görög Patrasz, a holland Dalfsen, a svájci Brühl és a portugál Gil Eanes-Lagos által alkotott négyes második helyezettje lesz. Ha a hajdúságiak túljutnak első ellenfelükön, a torna döntőjében a Buxtehuder és a Zaglebie Lubin párharc győztesével küzdenek meg azért, hogy a főtáblán az Oltchim csoportjában szerepelhessenek. A Kolozsvári U Jolidon szeptember 17-én a török Uskudar Belediyesi, a szerb RK Zajecsár, a szlovákiai Iuventa Nagymihály és a cseh Britterm Veseli által alkotott csoport győztese ellen mutatkozik be, és ha sikerrel veszi az akadályt, másnap a Rosztov Dov és a – rendezés jogát megkapó – Viborg párharcának győztese következik a döntőben. Újabb győzelem esetén az erdélyiek a címvédő norvég Larvik, a szlovén Krim Ljubljana és a horvát Kaproncai Podravka együttesével mérhetik össze erejüket a főtáblán, amelynek küzdelmei október elsején kezdődnek. Ha a Debrecen vagy a Kolozsvár nem nyeri meg selejtezőtornáját, akkor a KEK-be kerül át.

A Ciudad Real is a Veszprém csoportjában

A férfiaknál szintén sorsoltak: a magyar bajnok MKB Veszprém a háromszoros BL-győztes spanyol BM Ciudad Real mellett az orosz Csehovszki Medvegyit, a német Füchse Berlint, valamint a dán Bjerringbro-Silkeborg együttesét kapta, s a csoporthoz még egy, a selejtezőből felkerülő ellenfél csatlakozik majd. Utóbbi rivális az úgynevezett szabadkártyások tornájának győztese lesz – ezen a viadalon a spanyol Valladolid, a német Rhein-Neckar Löwen, a francia Dunkerque HB Grand Littoral és a lengyel Kielce harcol egymással. A férfiaknál érdekelt másik magyar együttes, a Pick Szeged a francia Montpellier HB-vel, a dán Koppenhágával, a német THW Kiellel, a spanyol Ademar Leónnal és egy selejtezős csapattal játszik majd. Utóbbi a szlovák Tatran Eperjes, a görög AEK Athén, a szerb Partizan Belgrád és a portugál FC Porto alkotta négyesből kerül ki. A román bajnok Konstancai HCM legnagyobb ellenfelei a német HSV Handball, a szlovén Cimos Koper, az orosz Szentpétervár és a lengyel Wisla Plock, illetve egy selejtezőből érkező csapat is csatlakozik majd a csoporthoz. A férfiaknál a négy darab hatos csoportból az első négy helyezett jut tovább az egyenes kieséses szakaszba, míg a nőknél az első két helyezett megy tovább a középdöntőbe, azaz a második csoportkörbe.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt
2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához
2025. május 17., szombat

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben

Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban