Befutott. Miklós Andrea a sérülés miatt kihagyott tokiói olimpia után immár a párizsi ötkarikás játékokra készülhet
Fotó: COSR
A Román Olimpiai és Sportbizottság megerősítette, hogy Miklós Andrea atléta kiharcolta a részvételt a 2024-es párizsi olimpián.
2023. július 20., 13:312023. július 20., 13:31
2023. július 20., 15:022023. július 20., 15:02
A kolozsvári síkfutó kedden Székesfehérváron a legrangosabb magyar egynapos atlétikai versenyen, a Gyulai István Memorialon másodikként ért célba 400 méteren, az 50.80 másodperces idő pedig „befért” az 50.95-ös ötkarikás szintidő alá a Magyar Nagydíjon. Kanizsay Magdolna és Emir Berkic 24 éves tanítványa – aki ezzel kiharcolta a részvételt az augusztus végi világbajnokságon is – egyébként idén már futott jobb időt is a krakkói Európa-játékokon, ahol 50.67-es egyéni rekorddal bronzérmes lett.
És egy nagy csalódást követően, hiszen az atléta kijutott a 2021-ben megrendezett tokiói olimpiára is, ám kiutazása után, a helyszíni orvosi vizsgálatokat követően kiderült: vissza kell lépnie a versenyzéstől. A Bukaresti CSM versenyzője összesen harmadik olimpiájára készülhet: 2016-ban – tehát 17 évesen – Rio De Janeiróban a 4 × 400 méteres váltók tagjaként a 14. helyen zárt.
A váltóval ugyanabban az évben felnőtt világbajnoki bronzérmet szerző, ifjúsági vb- és Eb-érmeket is gyűjtő, hatszoros Balkán- és kilencszeres román bajnok Miklós Andrea az ötödik romániai sportoló, aki kiharcolta a jövő évi párizsi olimpiai részvételt, a második atléta a kenyai származású, honosított Delvine Relin Meringor maratonfutó után. Mellettük még eddig David Popovici és Vlad Stancu úszó, illetve Lăcrămioara Perijoc ökölvívó (54 kg) büszkélkedhet párizsi ötkarikás „meghívóval”.
Sokakat meglepett március közepén a hír, hogy egy kenyai atléta, Delvine Relin Meringor biztosította be elsőként helyét a 2024-es párizsi ötkarikás játékokon a romániai sportolók közül, miután harmadik helyen zárta a barcelonai maratont.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.
Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.
A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.
Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.
Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.
A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
Kós Hubert aranyérmet nyert 200 méteres hátúszásban a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
szóljon hozzá!