Bernardo Silva volt az angol csapat hőse a szerda esti mérkőzésen
Fotó: Manchester City/Facebook
Az angol Manchester City hazai pályán 4–0-ra legyőzte a spanyol Real Madridot a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében, a párharc második mérkőzésén, az első találkozó 1–1-es végeredménye után pedig 5–1-es összesítéssel bejutott a sorozat döntőjébe, melyben az olasz Inter lesz az ellenfele. A madridiak BL-történetük legsúlyosabb vereségét szenvedték el.
2023. május 18., 00:182023. május 18., 00:18
2023. május 18., 00:282023. május 18., 00:28
A spanyol bajnoki címről lemaradó, ám a Király Kupában diadalmaskodó Real Madrid a BL címvédőjeként, a City pedig a Premier League listavezetőjeként és az FA Kupa döntőseként várta a párharc visszavágóját, amellyel a királyi gárdát irányító Carlo Ancelotti egyedüli BL-rekorder lett: a 63 esztendős olasz tréner 191. találkozóján állt a kispad mellett a legrangosabb európai kupasorozatban, ezzel megelőzte Sir Alex Fergusont.
Jelentős mezőnyfölényben és kapura veszélyesen futballozott, míg a madridiak csupán rövid időszakokra tudták megtartani a labdát. Erling Haaland két veszélyes fejesét bravúrral még hárítani tudta Thibaut Courtois, Bernardo Silva lövésével azonban megérdemelten került előnybe Josep Guardiola vezetőedző csapata.
Fotó: Manchester City/Facebook
A kapott gól után Toni Kroos felső lécen csattant lövése jelentette a 14 végső sikerével BEK/BL-csúcstartó Real Madrid egyetlen lehetőségét a játékrészben, Bernardo Silva második találatával pedig már a szünet előtt kényelmes előnybe került a City, amely a szünetig 13-szor próbálkozott. A portugál játékos Lionel Messi és Robert Lewandowski után harmadik játékosként tudott legalább két gólt szerezni a Real ellen BL-elődöntőben – a futballstatisztikákkal foglalkozó Opta adatai alapján.
A fordulást követően összeszedettebben futballozott a spanyol együttes és nagyobb terület is nyílt előtte, kapura lövéseiből azonban hiányzott a hatékonyság, miközben Haaland ziccerből sem tudta bevenni Courtois kapuját. A második félidőben támadásban már nem teljes erőbedobással játszó Manchester City azonban még így is újabb két gólt tudott szerezni.
Bajnokok Ligája, elődöntő, visszavágó
Manchester City (angol)-Real Madrid (spanyol) 4-0 (2-0)
Manchester, 52 313 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
gólszerző: Bernardo Silva (23., 37.), Militao (76. – öngól), Álvarez (91.)
sárga lap: Rúben Dias (50.), Gündogan (62.), Grealish (91.), illetve Carvajal (55.), Camavinga (75.)
Továbbjutott: a Manchester City, 5-1-es összesítéssel.
Egyedülálló, formabontó, számos franciás megoldást tartalmazó csaknem négyórás megnyitóval vette kezdetét pénteken a 33. nyári olimpia Párizsban.
A román bajnokságban legutóbb ezüstérmes Bukaresti Rapid röplabdacsapatában folytatja pályafutását Berkó Liliána.
Elméletileg a magyar labdarúgó-válogatott nyolc évvel ezelőtti Eb-szereplése volt a témája annak a beszélgetésnek, mely során Bernd Storckot és Korhut Mihályt faggatta Szöllősi György.
Nem vehet részt a párizsi olimpián Florentina Iuşco román atléta, mert a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) csütörtökön részben helyt adott a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezésének.
A németországi labdarúgó Európa-bajnokságon tanúsított rasszista szurkolói magatartás miatt megbüntette az európai szövetség (UEFA) a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF).
A Konstancai Farul edzője, Gheorghe Hagi a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) első számú jelöltje a román válogatott szövetségi kapitány posztjára – döntötte el szerdai ülésén az FRF technikai bizottsága.
A Ferencváros kedden meggyőző sikerrel kezdte meg szereplését a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében: a második forduló első, hazai felvonásán 5-0-ra verte a walesi The New Saints csapatát.
A román válogatott élén eltöltött időszakban emberként és edzőként is minden tőle telhetőt megtett a csapatért – írta hétfőn a Facebook-oldalán Edward Iordănescu.
A Román Labdarúgó-Szövetség (FRF) hétfőn a honlapján bejelentette, hogy megválik Edward Iordănescutól, mert nem sikerült megegyezni a szövetségi kapitánnyal a hónap végén lejáró szerződésének meghosszabbításáról.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap a Hungaroringen, ezzel pályafutása első sikerét aratta az elitkategóriában.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)