A szerző két kategóriába sorolta őket: felvonultatta azokat, akik a jelenlegi Maros megye valamelyik településén születtek és az itteni vagy más városok, országok csapataiban futottak be, illetve azokat, akik távolabbról származnak, de ideig-óráig marosszéki klubok színeiben aktiváltak. A Raţiu statisztikáiban szereplők 43 különböző sportágban öregbítették Maros megye hírnevét. Lapunknak elmondta: a vidék reprezentatív, hagyománnyal rendelkező ágazataira összpontosított.

Például azzal, hogy Marosvásárhelynek már az 1924-es párizsi olimpián volt két képviselője. Molnár Attila és Radu Niculescu azt a román labdarúgó-válogatottat próbálta erősíteni, amely az első mérkőzése után kénytelen volt hazautazni. Két évvel a franciaországi ötkarikás játékok előtt Szilágyi Lajos Aloisnak, a Marosvásárhelyi Torna Klub védőjének megadatott, hogy a frissen alakult román válogatott első mérkőzésén ott legyen a kezdő tizenegyben.

A vásárhelyi fiú végigjátszotta azt a meccset, amelyet a „románok” (Aurel Guga csapatkapitányon kívül minden játékos valamelyik kisebbséghez tartozott) 2-1-re nyertek Belgrádban a szintén újonnan „felállt” Szerb–Horvát–Szlovén Királyság csapata ellen. A közbeszédben szintén nagyon ritkán hallani Soós Béláról és Vánky Péterről, pedig mindketten Marosvásárhelyen születtek és éltek egy darabig. Az előbbi öt sakkolimpián képviselte Romániát, majd Németországba disszidált. Utóbbi négyszer utazhatott ki az olimpiai játékokra, ahol a svéd vívóválogatott tagjaként egyszer egyéniben az 5. helyen végzett.

„1985 és ’89 között a Maros megyei sporttanácsnál dolgoztam, és adatbázisokat kezdtem összeállítani az akkor megismert sportolókról, edzőkről, vezetőkről. Ugyanakkor szerettem leülni, és nagyokat beszélgetni a sport veteránjaival. A könyvtárakat, archívumokat is bújtam, nemcsak a román adattárakat tanulmányoztam, hanem a magyar, angol vagy német nyelvűeket is. Kolozsvári gyerekként, majd sportolóként sokat hallhattam a vásárhelyi riválisokról, akikre mindig is felnéztünk” – mesélte lapunknak a nyugdíjba vonult, de még mindig fiatalos és aktív újságíró.

„Bár nagyon hosszú a lajstrom, tisztában vagyok azzal, hogy nem teljes. Egyetlenegy statisztikai adatokra alapuló könyv sem lehet az, hiszen amint kikerül a nyomdából, kezd elavulni. De még így is a megye sporttörténelmének egy fontos hagyatéka, amely jelentős segítséget nyújthat az utókornak” – vélekedett Raţiu. Tisztában van azzal, hogy bár munkája sokak számára értékes támpontot jelent, másokban frusztrációt kelthet – és itt kimondottan a kimaradottakra gondol. De mint állítja: olyan jellegű lajstromot, amelyben mindenki szerepeljen, lehetetlen készíteni, és főleg nyomtatni. Hogy lesz-e magyar változata? Ez már nem Raţiun múlik; mint mondta, ő szívesen, ingyen és bérmentve felajánlja a dolgozatát annak, aki le szeretné fordítani.