Két csapat nem tesz csodát?

Kezdődik az új idény a romániai női és a férfiélvonalban Az utóbbi évek legkiélezettebb csatája várható a bajnoki címért a női kézilabda-Nemzeti Ligában. Az első hely megszerzését két csapat fogalmazta meg egyértelmű célkitűzésként: a múlt szezonban is diadalmaskodó Brassói Rulmentul, illetve a nyári szünetben látványos igazolásokkal erősítő Râmnicu Vîlcea-i Oltchim.

Páva Adorján

Páva Adorján

2006. szeptember 08., 00:002006. szeptember 08., 00:00

Kézilabda
A tavalyi idényben három fronton – román bajnokság, Román Kupa, Challenge Kupa – is győztes brassói együttesnek a 2006/2007-es kiírásban nagy valószínűséggel jóval nehezebb dolga lesz megismételni múlt szezonbeli teljesítményét. Ezt Mariana Târcã, a címvédő vezetőedzője is így gondolja: „Az Oltchim megerősödése minket is arra ösztökélt, hogy ne elégedjünk meg a közelmúlt diadalaival. Ha a lányokban megmarad az a harciasság, amely eddig kihozta belőlük a maximumot, még akkor sem lennék csalódott, ha alulmaradunk”. A sikeredző a Krónikának elmondta, mivel csapata érdekelt a Bajnokok Ligája előselejtezőiben is, a nemzetközi szereplés elsőbbséggel bír a hazai küzdelemsorozat előtt. Ennek megfelelően a Rulmentul is beerősített a nyári szünetben: többek között Gâscã, Spiridon, Braniºte, Vintilã és Neagu is Brassóba szerződött – a tréner elmondása szerint mindegyiküknek a kezdő hétben lenne a helye, már csak össze kell gyúrni a csapatot.
Gheorghe Tadici-nak, a Râmnicu Vîlcea-i Oltchim Zilahról érkezett edzőjének is az a legfontosabb feladata, hogy az újonnan érkezett válogatott klasszisokból ütőképes közösséget faragjon klubszinten is. „Óriási elvárásokat támaszt elénk a közvélemény. Az elején mindenki nulláról indul, bármi megtörténhet. Ettől függetlenül kijelentettük, a bajnoki cím és a Román Kupa megszerzése a cél, valamint döntőbejutás a KEK-ben” – mondta el lapunknak a válogatottnál is edzősködő Tadici. A szakember annak ellenére, hogy több külföldön játszó román klasszis a nyáron hazatért, nem érzi, hogy megnőtt volna a bajnokság színvonala. „Két csapat nem tesz csodát. A Nemzeti Ligát még mindig megfertőzi az amatőrizmus, sok csapat és játékos nem hajlandó profi hozzáállást mutatni” – fogalmazott Tadici.
Az erőviszonyok miatt már az elejétől fogva a bronzéremért harcba szálló együttesek közül a Kolozsvári U Jolidon is lehetőségeihez képest jó átigazolási időszakot zárt. Legnevesebb szerzeményük, Carmen Amariei Lungu vezérlete alatt Gheorghe Covaciu tanítványai dobogós helyezést szeretnének jövőre a bajnokságban, valamint a Challenge Kupában is emlékezeteset alkotnának – a második forduló októberi körmérkőzéseit hazai pályán, a Horia Demian Sportcsarnokban rendezik.
A férfiak élvonalában a címvédő Konstancai HCM először a Bajnokok Ligája selejtezőiben kezdte meg szereplését – hétvégén az olasz Pallamano Conversano otthonában harcolhatja ki a továbbjutást, miután hazai pályán tizennégy gólos előnyre tett szert. A tengerpartiak idén is a végső győzelemre esélyesen indulnak a Nemzeti Ligában. Legkomolyabb ellenfelüknek ezúttal is a Challenge Kupa-győztes Steaua ígérkezik, de a Dinamo is az aranyéremre tör.
A női és a férfi Nemzeti Liga őszi menetrendjét a 19. oldalon olvashatják.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában