Két-két magyar és román bronz

Magyarország és Románia egyaránt két bronzzal a 13. helyen végzett a párizsi olimpiai kvalifikációs cselgáncs-világbajnokság éremtáblázatán.

2011. augusztus 29., 09:292011. augusztus 29., 09:29

Csernoviczki Éva (48 kg) után pénteken Mészáros Anett (70 kg) állt fel a dobogó harmadik fokára, míg a románok Andreea Chiţu (52 kg) és Corina Căprioriu (57 kg) érmének örülhettek. A japánok 5 arannyal, 6 ezüsttel és 4 bronzzal végeztek az éremtáblázat élén. A seregszemlén 136 ország 949 versenyzője vett részt. Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke elégedetten értékelt. „Látva azt az örömöt, amelyet egy bronzérem okoz más, nagy dzsúdónemzeteknek, és hogy közülük hányan nem állhattak dobogóra, azt mondom, le a kalappal a csapat teljesítménye előtt. Ám nagyon szomorú vagyok Bor Barna sérülése miatt, ő szintén éremig menetelhetett volna. Joó Abigél kicsit elfáradt, de képzettebb ellenfelektől kapott ki, és Ungvári Mikiből sem jött ki minden, sajnos nem sikerült most legyőznie azt az azerit, akit Isztambulban megvert az áprilisi Eb-döntőben.”

A vb alatt Ungvári Miklóstól és a Csernoviczki Évát edző Csernoviczki Csabától napvilágot látott nyilatkozatokkal kapcsolatban, melyek szerint nemzetközi összeesküvés zajlik a magyarok ellen, Tóth László leszögezte: „Ezek beteg elmék gondolatai, utóbb bebizonyosodott, hogy Ungvári és Csernoviczki sem megfelelő dzsudogiban állt a szőnyegre. Ha mi nem játszunk tisztán, akkor utána nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani. Nem becsületes dolog kikeményíteni és átvarratni a dzsudogikat, itt az edzők tudtával vagy anélkül történtek olyan manipulációk, amelyekre visszatérni a legcsúnyább dolog – mondta az elnök. – Már felkértem Nagy György főtitkárt, hogy vizsgálja ki az ügyeket, fontosnak tartok egy kontrollt, hogy ne az utolsó pillanatban derüljenek ki hasonló esetek. Aki a nemzetközi szövetség részéről a meccsek előtt elvégezte a vizsgálatot, az nem más mint Sindzsi Koszukava volt japán világbajnok, aki személyes jó barátom, és sosem akart rosszat a magyar dzsúdónak. Szó sincs tehát összeesküvésről, egyszerűen nem azt az utat jártuk, amelyet kellett volna.”

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben