Fotó: MTI
Hasimoto Szeiko, a tokiói olimpia szervezőbizottságának vezetője amellett érvelt, hogy legyenek nézők a nyári ötkarikás játékok versenyein.
2021. március 01., 13:072021. március 01., 13:07
2021. március 01., 13:082021. március 01., 13:08
A korábbi olimpiaügyi miniszter úgy véli, hogy a szurkolóknak legalább korlátozott számban meg kell engedni a részvételt a tavalyról idénre halasztott olimpián és paralimpián. „Üres lelátók esetén a sportolók okkal csodálkoznának, hogy miért nincsenek szurkolók, miközben más versenyekre beengedik a nézőket” – idézte az Aszahi Simbun című újság Hasimotót, aki február elején vette át a szervezőbizottság irányítását, miután elődje szexistának minősített kijelentései miatt távozni kényszerült a posztról.
A Kyodo News hírügynökség szerint a japán házigazdák és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) képviselői várhatóan a jövő héten vitatják meg, hogy engedélyezzék-e nézők jelenlétét az ötkarikás játékokon a koronavírus-járvány körülményei közepette. Thomas Bach, a NOB elnöke a múlt héten azt mondta, áprilisban vagy májusban lehet döntést hozni az ügyben.
Az ötkarikás kérdésekben bennfentes insidethegames.biz úgy tudja, hogy eddig körülbelül 4,48 millió belépőt adtak el az olimpiára, és 970 ezret a paralimpiai játékokra a hivatalos jegyértékesítő weboldalon keresztül, illetve különböző sorsolások révén, miközben 810 ezer japán jegytulajdonos kérte pénze visszatérítését decemberben.
A tokiói olimpiát a tervek szerint július 23. és augusztus 8. között rendezik, majd augusztus 24-től szeptember 5-ig tart a paralimpia.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!