Az ütközés pillanata, kék mezben Zsóri Dániel
Fotó: MTK Budapest
Az MTK Budapest közlése szerint jobban van Zsóri Dániel, miután hétfőn egy ütközés következtében eszméletét vesztette a Győr ellen 2-1-re megnyert NB II-es bajnoki mérkőzésen.
2023. április 11., 13:112023. április 11., 13:11
2023. április 11., 13:212023. április 11., 13:21
A budapesti együttes kedd éjszaka, a közösségi oldalán megosztott egy képet, amelyen a 2019-ben Puskás-díjas, partiumi származású labdarúgó hüvelykujja felmutatásával jelzi, hogy jól van. A klub mihamarabbi felépülést kívánt a játékosnak és azt írta:
Az MTI emlékeztet, hogy a 22 éves futballista a meccs 55. percében fejjel nekiütközött a hazaiak kapusa, Ruisz Barnabás térdének, majd eszméletlenül terült el a földön. A mentők azonnal a segítségére siettek, a csatár pedig pár perc múlva már eszméleténél volt, de hordágyon a mentőbe tették, úgy vitték el.
A kórházi ágyon mutatja a játékos, hogy jobban van
Fotó: MTK Budapest
Az MTK Budapest a 30. forduló után a második helyen áll a Merkantil Bank Ligában, mindössze egy ponttal lemaradva a listavezető DVTK mögött. Zsóri Dániel 2019-ben, 18 esztendősen első magyarként kapta meg a Puskás-díjat. A Nagyváradon született, az Arad megyei Simonyifalván nevelkedett futballista 2019. február 16-án a Debreceni VSC színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, így győzelemhez segítve csapatát.
Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át.
A svájci Luganó legyőzésével a Kolozsvári CFR továbbjutott a labdarúgó-Európa-liga selejtezőiben. Ugyanez nem sikerült a Konferencia-ligában a másik kolozsvári csapatnak, az Universitateának.
Szombat és vasárnap kerül sor a jubileumi, 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra a Hungaroringen, amely jelentős felújítás után modernizált külsővel és impozáns körülmények között várja a száguldó cirkusz mezőnyének tagjait, valamint a szurkolókat is.
Történelmi futballnapra ébredt Kolozsvár, hiszen két legkedveltebb focicsapata egyszerre játszik „hazai” pályán a továbbjutásért nemzetközi porondon.
Kós Hubert bronzérmet nyert 200 méteres vegyesúszásban a szingapúri világbajnokság csütörtöki versenynapján. Nem sokkal utána David Popovici megszerezte második aranyérmét a tornán.
A magyar bajnok Ferencváros hazai pályán 4-3-ra legyőzte az örmény Noah együttesét a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulós párharcának szerdai visszavágóján, így kettős győzelemmel, 6-4-es összesítéssel jutott tovább.
A magyar férfi párbajtőrcsapat ezüst-, míg a női kardcsapat bronzérmet nyert szerdán a tbiliszi vívó-világbajnokságon.
Pókcsípés miatt nem tudott medencébe szállni a szingapúri vizes világbajnokságon Fángli Henrietta.
Aranyérmet szerzett David Popovici 200 méter gyorsúszásban kedden a szingapúri vizes világbajnokságon.
Ezüstérmes lett a magyar férfi kardcsapat a tbiliszi vívó-világbajnokságon. A fiatal román csapat tagjai a dobogó harmadik fokára álltak fel a tornán.
A következő idényben is Nagyvárad lesz a romániai póló központja, a bajnoki címvédő VSK együttese ugyanis a tavalyi kiíráshoz hasonlóan ezúttal is a Ferencvárossal szerepel azonos csoportban a főtáblán a férfi vízilabda Bajnokok Ligájában.
szóljon hozzá!