2011. július 14., 08:472011. július 14., 08:47
A svéd szakembert már sikeredzőként emlegetik a székelyföldi csapatnál, hiszen az elmúlt idényben minden célkitűzést maradéktalanul teljesített: megnyerte a Mol Ligát, a román bajnokságot és a Román Kupát, illetve a Kontinentális Kupában a harmadik körig jutott. Az idényzáráskor Franzén még nem tudta, hogy Csíkszeredában marad-e: akkor azt nyilatkozta, haza kell mennie, látnia kell a családját, pihennie kell, és majd meglátja, edzőként vagy csak látogatóba jön vissza. Azonban most már eldőlt, hogy Charles Franzén folytatja a munkát Csíkszeredában: a HSC hivatalos honlapján bejelentette, szerződést hosszabbítottak a svéd hokiedzővel. Ugyanakkor az is kiderült, hogy Szőcs Szabolcs egy év után visszatér nevelőegyesületéhez. Szőcs az elmúlt idényben Brassóban játszott, és a 34 meccsen szerzett 38 pontjával (19 gól és 19 gólpassz) a Fenestela legeredményesebb jégkorongozója lett. A csatár a második hargitafürdői edzőtáborban már régi-új csapattársaival együtt készül a következő idényre.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!