Illedelmes búcsúkönnyek a cserbenhagyott szurkolóktól

A csoport: Costa Rica–Lengyelország 1-2 Bizonyítani szerettek volna, de nem jött öszsze A vb-résztvevők közül elsőként Lengyelországnak kellett letennie továbbjutási reményeiről, majd hamarosan Costa Rica válogatottja is erre a sorsra jutott, de a két csapat egymás elleni mérkőzése után nagy valószínűséggel csak a saját szurkolóik siratják meg őszintén kettejük korai búcsúját.

Gazda Árpád

2006. június 21., 00:002006. június 21., 00:00

Gólokban nem volt hiány, győztest is avatott a hannoveri találkozó, de a mutatott játék elárulta, miért nem láthatjuk a nyolcaddöntőkben egyik gárdát sem.
Negyed órán keresztül állóháború, aztán tíz perc alatt három sárga lap, majd egy potyagól. Gomez tizennyolc méterről végezhetett el szabadrúgást, laposan csavart el a lábak erdejében, és a középre tartó labda az összecsukló kapus lába között a hálóban kötött ki. A CONCACAF-térségből érkező játékosok vezetésük birtokában ellazultak, néhány látványos mozdulattal már szinte a közönségnek játszottak. Így tett Porras is, aki parádésan aláfutott Zurawsky szögletből beívelt labdájának, Bosacki pedig belsővel a felsőléc alá helyezett. Újabb három sárga, majd Zurawsky pazarolt egy ígéretes helyzetet a tizenhatoson belül. Fordulás után Smolarek és Krzynovek távoli lövését újabb két figyelmeztetés követte, hogy néhány percre rá Bosacki bebizonyítsa, amit tud, azt egykönnyen nem felejti el: menetrend szerint érkezett Krzynovek szögletére, és a hosszú oldalon felugorva a kapu jobb oldalába bólintotta a játékszert. Utolsó válogatott mérkőzésén Wanchope-nak a hátralévő időben már csak egy lesgólra futotta, így a Costa Rica-i szurkolókkal együtt a németek elleni két gól emlékével búcsúzott.
„Az egész csapat felnőtt ma a kihíváshoz – szerénykedett a lengyel gólokat szerző Bosacki. – Nagyon sok energiánkat felemésztette ez a találkozó, de még akkor is örülök, hogy emelt fővel távozhatunk Németországból, hogy nagyon fáj a korai búcsú.” A csapatteljesítményre Pawel Janas szövetségi kapitány is büszke volt: „Nagyon küzdöttünk ma, mindent kiadtunk magunkból”. A másik oldalon Alexandre Guimaraes Costa Rica-i tréner sem korholta játékosait: „A korábbiaknál jobban játszottunk, de ez sem volt elég. Sokszor jutottunk el az ellenfél tizenhatosához, de nem koncentráltunk eléggé a helyzetkihasználásnál, és a szögleteiknél sem.”

A csoport, 3. forduló: Costa Rica–Lengyelország 1-2 (1-1). Hannover, 43 ezer néző. Vezette: Maidin (szingapúri). Gólszerzők: Gomez (24.), ill. Bosacki (34., 66.). Costa Rica: Porras – Badilla, Marin, Umana, Drummond (Wallace, 70.) – Bolanos (Saborio, 79.), Centeno, Solis, L. González – Gomez (Hernandez, 82.), Wanchope. Lengyelország: Boruc – Baszczynski, Bak, Bosacki, Zewlakow – Radomski (Lewandowski, 62.), Szymkowiak, Krzynowek, Smolarek (Rasiak, 86.) – Zurawski (Brozek, 46.), Jelen.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában