2007. április 04., 00:002007. április 04., 00:00
A 2001-es IAAF ifjúságivilágbajnoksággal kezdődő és a 2006-os IAAFutcaifutó-világbajnoksággal folytatódósorozat következő eseménye, a 23 év alattiatléták európai seregszemléje egyszerrekínál önmegmutatási lehetőséget afelnőttkor kezdetén lévő versenyzők számára,illetve biztosít utolsó szintteljesítésialkalmat az egy hónappal később rendezendő oszakaifelnőtt világbajnokságra.
Az előzetes nevezések alapjánaz U23-as atlétikai Európa-bajnokságra 46 országtöbb mint ezer versenyzőjét várják. Alegnépesebb küldöttséget Franciaország,Lengyelország és Oroszország jelezte, de a 19atlétát nevező román és a magyaratlétika is igyekszik kihasználni a lehetőséget.A jelenlegi, 44 fős magyar keret vélhetően továbbbővül, a minden korábbinál népesebbnekígérkező magyar csapattól 2-3 érmet –elsősorban a futó Bene Barna és Takács Dániel,illetve a dobó Németh Kristóf és KürthyLajos neve szerepel az éremesélyesek között–, valamint további 6–8 döntős helyezést vára szakvezetés.
A kontinensbajnokság romániaimédiatámogatója, a Krónika révén tíz bérletet nyerhetnek az Eb négy napjáraa rövidesen kezdődő játékunk résztvevői.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.