2011. június 24., 07:142011. június 24., 07:14
Amint arról korábban beszámoltunk, a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) rendhagyó helyzeteket kezelő tanácsa úgy döntött, a licencvizsgán megbukott FC Temesvár és Besztercei Gloria, illetve a feljutástól hasonló okok miatt eltiltott Nagyváradi Bihar FC visszaléptetése miatt felszabadult három élvonalbeli hely egyikét a rendhagyó módon kiírt osztályozó győztese foglalhatja el. A párharcban a két Liga 2-es csoport élvonalbeli licenccel rendelkező tagjai közül a „várólistákon” első helyen álló együttesek vehetnek részt, azaz az első csoport harmadik helyezettje, a Săgeata Năvodari, illetve a második csoport negyedikje, a Nagyszebeni Voinţa. Az első csoportból korábban a Ceahlăul Piatra Neamţ és a Concordia Chiajna jutott fel, míg a másodikat a Petrolul Ploieşti nyerte meg. Utóbbi csapat mögött a Nagyvárad végzett a még szintén Liga 1-es szereplést érő második helyen, ám a bihariak az állammal szembeni tartozások miatt nem kapták meg az eddig az induláshoz nélkülözhetetlen licencet, így helyüket a harmadik helyezett Mioveni veszi át. A harmadik megüresedett Liga 1-es hely a Sportul Studenţescet illeti meg, amely a kiesők közül az egyetlen, Liga 1-es licencet birtokló csapat.
A Mircea Sandu FRF-elnök, valamint Dumitru Dragomir és Octavian Goga FRF-alelnökök által alkotott testület úgy döntött a három csapat kizárásáról – megnevezve már két beugrót, a harmadik helyért pedig osztályozót kiírva –, hogy ezt megelőzően éppen a FRF végrehajtó bizottsága mondta ki: a kizárások nem jogerősek. A friss szabálymódosítás értelmében ugyanis a Temesvár, a Beszterce és a Nagyvárad a lausanne-i Sportdöntőbíróságon megtámadhatja a licencadó bizottság fellebbviteli testületének döntését, és a csapatok éltek is a lehetőséggel. Marian Iancu, a bánsági klub első embere éppen ezért úgy véli, jogerős ítélet hiányában a FRF-nek azonnal vissza kellene fogadnia a három együttest, a temesváriakat pedig bajnoki ezüstérmesként a Bajnokok Ligája selejtezőkörébe kell beneveznie – annak ellenére, hogy az UEFA már elkönyvelte kizárásukat, és az Európa Ligában kisorsolták a Béga-partiak visszaléptetése miatt indulási jogot nyert Szászmedgyesi Gaz Metan ellenfelét. Iancu azzal érvel, hogy amíg valakiről nem mondják ki jogerősen, hogy bűnös, addig nem is lehet elítélni. Csakhogy a szabálymódosításkor a FRF tagjai erre is gondoltak, ezért azt is belefoglalták a szabálykönyvbe, hogy a legfelsőbb romániai szinten meghozott döntések azonnal alkalmazandók, és lausanne-i perindítás esetén is érvényben maradnak, legalább a Sportdöntőbíróság ítéletéig.
Bár Iancu nevetségesnek tartja az osztályozó kiírását, a váratlan lehetőséghez jutott csapatok vezetői biztosak benne, hogy nemhiába állnak ki egymás ellen. „Nem hiszem, hogy a Sportdöntőbíróság máshogy döntene. A FRF szabályait be kell tartani” – nyilakozta Ioan Hămbăşan, a Nagyszebeni Voinţa elnöke, akinek csapata az elmúlt idényben a pályán már szembekerült a temesváriakkal: a Román Kupa nyolcaddöntőjében a bánságiak 1-1 után csak büntetőkkel tudták felülmúlni másodosztályos ellenfelüket. Az üzletember hozzátette, csapatának nem volt célja a feljutás, de „alázatos és komoly” munkával kiharcolták, hogy most a Liga 1 kapujában álljanak. A Voinţa sokáig feljutó helyen állt, és ennek láttán Hămbăşan közölte játékosaival, fejenként 10 ezer euró üti a markukat, ha valóban kiharcolják a Liga 1-es szereplést. A szebeniek végül csak negyedikek lettek, de most kaptak még egy esélyt, és az üzletember jelezte, a prémiumról szóló ajánlat marad. Năvodari-on szintén komolyan veszik az osztályozót. Mihai Terzi klubigazgató jelezte, két éve szeretnének feljutni, és most végre – teljesen váratlanul – nagyon közel kerültek hozzá. Terzi ugyanakkor elmondta, jobban szerette volna, ha a visszavágót játsszák hazai pályán, de így is mindent megtesznek majd a sikerért.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!