Howe és esőisten szövetsége

Inga Abitova tízezer méteren nem talált legyőzőre Frissítő zápor zúdult tegnap délután Göteborgra, ám mire komolyan arra kezdtünk volna gondolni, hogy a kontinentális Európa megirigyelte tőlünk a nyarat, már el is állt.

2006. augusztus 09., 00:002006. augusztus 09., 00:00

Atlétika
A rajthoz készülődő férfi gyaloglók között viszont régen láttunk enynyi mosolygó arcot, ők nagyon örültek a nem várt zuhanynak. Némi késéssel el is kacsáztak, de mielőtt 20 kilométer megtétele után visszaérkeznek, hadd pillantsunk vissza az atlétikai Európa-bajnokság első versenynapjának meglepetésekkel tele estéjére.
A nők 10 ezer méteres számának győztese, az orosz Inga Abitova nem tartozott a kimondott aranyvárományosok közé, utólag be is vallotta: 8 kilométernél még maga is legfeljebb valami halványabb éremben reménykedett. Addig viszont érdekes dobogó ígérkezett: élen a kenyai, de holland színekben versenyző Kiplagat futott, mögötte az etióp, de török Abeylegesse, illetve a kubai-spanyol Centeno, de az utóbbi kettő nem bírta az iramot. Abitova 600 méterrel a vége előtt robbantott, s senki sem akadt, aki vele tudott volna tartani. „Ha most kérdeznek, imádom a pályaversenyeket – nyilatkozta két sírásfelvonás között a 24 éves orosz, akit korábban csak néhány másodrangú maratonversenyen láthatott a közönség. – Rengeteg embernek tartozom köszönettel ezért a győzelemért, hiszen a három és fél éves Jegor fiam még sok gondoskodást igényel. Most viszont nem érzem anynyira rossz anyának magam.”
A férfi távolugrók tegnapi versenye a papírforma szerint alakult. A 2004-es ifi-vb csillaga, az idei világranglista-vezető Andre Howe elsőre 812 centit ugrott, másodikra meg 820-at, s az el-eleredő eső már nem a többieket segítette. A mosolygósan rajtoló gyaloglók közül a végén már csak a spanyol Francisco Javier Fernandez örülhetett tiszta szívből. A női hétpróbázók versenye Eunice Barber visszalépésével sokat veszített varázsából, s amíg a francia hölgy Göteborg egyik trattoriájában üldögélt, Carolina Klüftnek már csak arra kellett vigyáznia, hogy ne hibázzon túl nagyot.


Eredmények
Férfiak, távolugrás: 1. Andre Howe (olasz) 820 cm. Súlylökés: 1. Ralf Bartels (német) 21,13 m. 20 km gyaloglás: 1. Francisco Fernandez (spanyol) 1:19,09 óra..., 15. Silviu Casandra (román) 1:26,36. Nők, 10 000 m: 1. Inga Abitova (orosz) 30:31,42 perc.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában