Fotó: Rompres
Az 1991-es finálét éppen a Steaua ellen bukták el. A Poli egyetlen sikerét 1980-ban aratta a Román Kupában. A bánságiak a Rapid–Tîrgu Jiu-i Pandurii összecsapás győztesével mérkőznek meg a 2007-es kupadöntőben; a találkozó lapzárta után ért véget.
A Poli és a Steaua célkitűzése között is szerepelt a Román Kupa megnyerése, amely biztos indulást jelent az UEFA-kupában. Ez rányomta bélyegét a meccs színvonalára, az első félidő rendes játékideje jelentős helyzet nélkül telt el. A hosszabbítás második percében azonban megrezdült a Steaua hálója: McKain egy szöglet nyomán kapura fejelt, majd Cernea kapus középre mentett labdáját a hálóba továbbította. A második félidő is ötlettelen játékot hozott, így maradt a Poli egygólos sikere. „Nagy szükségünk volt erre a győzelemre. Remélem, Temesváron tartjuk a trófeát” – fogalmazott a mérkőzés után Valentin Velcea, a Poli ideiglenes edzője, akinek posztjával kapcsolatosan a bánsági klubvezetők kijelentették, Velcea nyártól a klubon belül dolgozik majd, de a döntőbe jutás ellenére más trénert keresnek az első számú együttes élére. A lehetséges utódok között szerepel Cosmin Olãroiu, a legyőzött Steaua trénere is, akiről Mirel Rãdoi, a bukarestiek csapatkapitánya a meccs után azt állította, ez volt Olãroiu utolsó szereplése a Steaua kispadján. „Nem számít, hogy a második vagy a harmadik helyen végzünk a bajnokságban. Nem látják, hogy nem megy? Úgy látszik, ennyire vagyunk képesek” – tért ki csapata rossz formájára a válogatott játékos, akinek Olãroiura vonatkozó állításait cáfolta George Becali klubtulajdonos. Az üzletember bejelentette, Cosmin Olãroiu tegnap három évvel meghosszabbította szerződését, így szó sem lehet távozásáról.
A mérkőzést szurkolói rendbontások zavarták meg. A Rapid drukkerei – akik a Polit támogatták – és a Steaua szurkolói is többször tárgyakat dobáltak be a pályára. A meccs végén néhány Rapid-drukker beszaladt a játéktérre, és a piros-kék szurkolók felé vette irányát. A mintegy 400 Steaua-szurkoló csak a gumibotokkal rendet teremtő csendőrök beavatkozása után nyugodtak meg.
P. A.
Liga 1, 27. forduló, péntek: Petrozsényi Jiul–FC Naþional (Telesport, 16.15). Szombat: Craiovai U–Urziceni-i Unirea (Kanal D, 16.00), FC Vaslui–Kolozsvári CFR (Naþional TV, 17.00), FC Argeº–Besztercei Gloria (Telesport, 17.00), Steaua– Iaºi-i Poli (Antena 1, 20.45). Vasárnap: Aradi UTA–Galaci Oþelul (Telesport, 15.30), Tg. Jiu-i Pandurii–Konstancai Farul (Telesport, 17.00), Temesvári Poli– Piatra Neamþ-i Ceahlãul (Naþional Tv, 18.00), Rapid– Dinamo (Kanal D, 20.00).
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.