Fel kell készülni. Egy hét maradt a „menetrend” összeállítására
Fotó: Facebook/Fotbal Club CFR
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) haladékot adott hétfőn a Román Labdarúgó-szövetségnek arra, hogy a Liga 1-es bajnokság folytatására tervezett versenynaptárat véglegesítsék. A hazai illetékesek június elsejéig a mérkőzésrendezés feltételeiről is szeretnének megállapodni.
2020. május 26., 11:012020. május 26., 11:01
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) jóváhagyta a romániai szövetség kérését, és meghosszabbította a bajnokságok folytatására tervezett versenynaptárak bejelentésének határidejét.
A kontinentális testület, mint ismeretes, legkésőbb hétfőre várta, hogy az országos futballszervezetek közöljék a pontvadászatok 2019–2020-as befejezésére vonatkozó elképzeléseiket, de mint azt a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) közleményében jelezte: ennek nem tudtak eleget tenni, mert a távolságtartásra vonatkozó rendeletek továbbra is hatályon vannak, ugyanakkor enyhítésre számítanak a közeljövőben.
„A romániai hatóságok közölték, hogy kéthetente felmérik az aktuális helyzetet, és annak függvényében enyhítésre is van kilátás. Ezért kérte az FRF az UEFA-tól, hogy hosszabbítsa meg a határidőt június elsejéig. Az UEFA ma (szerk. megj: tegnap) ezt jóváhagyta” – közölte hivatalos honlapján a sportszervezet.
Erre persze csakis zárt kapuk mögött lesz majd lehetőség, és a nyugati országok által kidolgozott egészségügyi előírásokat követve példaként próbálják kialakítani a megfelelő körülményeket a bajnoki mérkőzések szervezéséhez.
Arra számítanak, hogy június elseje után már csoportos edzéseket és barátságos mérkőzéseket is szervezhetnek a jelenleg edzőtáborban lévő Liga 1-es csapatok.
– mondta korábban Justin Ștefan, a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) főtitkára. A versenynaptárra vonatkozó elképzelést már továbbították az FRF-hez, amely hétfői közleményében hangsúlyozta, hogy a június elsejei határidő a mérkőzésrendezés egészségügyi feltételeinek kidolgozásához is kellő időt biztosít.
A Liga 1 rájátszása Kolozsvári CFR–FCSB, Craiova–Botoșani és Astra–Medgyesi Gaz Metan párosítás szerint folytatódik a felsőházban. A kényszerszünet során, mint ismeretes, a Craiova edzőt váltott, de a hétfői sajtóhírek alapján a Medgyesi Gaz Metan szakvezetője, Edi Iordănescu is távozni készül, ezért nem jelent meg az edzésen.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!