FTC: Prukner lemondott

Lemondott tisztségéről Prukner László, a Ferencváros labdarúgócsapatának szakmai igazgatója. Az FTC tegnapi közleményéből kiderül, a vezetőedzői feladatokat is ellátó szakember hétfő este négyszemközti beszélgetés keretében ajánlotta fel lemondását a klubvezetőknek, akik elfogadták azt.

2011. augusztus 17., 08:112011. augusztus 17., 08:11

„Prukner László hosszú gondolkodás után úgy döntött, hogy ha ezzel a döntésével segíti a Ferencvárost, akkor a saját érdekeit nem helyezi a klub érdekei elé” – olvasható a zöld-fehér egyesület közleményében. Kubatov Gábor elnök hangsúlyozta, a Ferencváros rengeteget köszönhet Pruknernek, aki az elmúlt évben szakmai szempontból kimagasló munkát végzett, melynek köszönhetően a Ferencváros újra megmutathatta magát az európai kupaporondon. Az elnök egyúttal sok sikert kívánt a szakembernek, s kiemelte, Prukner az FTC labdarúgásának legnehezebb évében tett tanúbizonyságot mind emberi, mind szakmai kiválóságáról. Az 50 éves Prukner tavaly júniusban vette át a Ferencváros irányítását, s az előző idényben bajnoki bronzérmet nyert a csapattal. A zöld-fehérek az NB I idei szezonjában öt forduló után két szerzett ponttal a 13. helyen állnak. A Nemzeti Sport információi szerint a Fradinál az egyik utódjelölt a székelyudvarhelyi születésű, jelenleg csapat nélküli László Csaba, aki korábban már edzette a zöld-fehéreket. A 2005-ben Magyarországon, 2009-ben pedig Skóciában az év edzőjévé választott, 47 éves szakember hat éve az UEFA-kupa csoportköréig vezette a Fradit, legutóbb a belga Charleroi vezetőedzője volt. László Csaba tegnap megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat az FTC vezetőivel, és nagyon szívesen visszatérne. Idén egyébként ez a harmadik edzőváltás a magyar bajnokságban, és mindhárom esetben budapesti csapatról van szó: korábban Komjáti Andrást Marijan Vlak váltotta a Vasasnál, az Újpestnél pedig Mészöly Gézát Zoran Szpisljak követte.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben