Ferrari-félsiker Isztambulban

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Bár Massa győzött, Alonso növelni tudta pontelőnyét a Török Nagydíjon Lassan már hagyománynak tekinthető az idei Forma–1-es idényben, hogy rögtön a rajt után látványos tömegbaleset tizedeli meg a mezőnyt: a Török Nagydíjon Fisichella (Renault) pördült meg az első kanyarban, a kavarodás nyomán pedig Ralf Schumacher (Toyota) és Nick Heidfeld (BMW) autójának vezetőszárnya is megsérült.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. augusztus 28., 00:002006. augusztus 28., 00:00

Forma–1
A legroszszabbul azonban Kimi Räikkönen (McLaren–Mercedes) járt, akinek kidurrant a bal hátsó abroncsa, a boxban közel fél percig tartott a kerékcseréje, majd miután visszatért a pályára, autója irányíthatatlanná vált, és az oldalfalba fúródott. Mindez azonban nem zavarta meg az élmezőny versenyét: az ismét felszálló ágban lévő Ferrarik – az olasz istálló mindkét pilótája az első sorból indulhatott, Felipe Massa az első, Michael Schumacher pedig a második rajtkockából vágott neki a versenynek – stabilan vezették a mezőnyt, és sikeresen verték vissza a harmadik rajtrácsról induló világbajnoki címvédő, Fernando Alonso (Renault) támadásait. A maranellói istálló pilótái azonban nem sokáig autózhattak önfeledten: Liuzzi Toro Rossojának hátsó kerekei hirtelen leblokkoltak, a versenyautó pedig a pályán keresztben állt meg. A jármű eltávolításához be kellett küldeni a biztonsági autót, az ilyenkor szokásos tömeges kerékcseréket pedig most kivételesen a Ferrari rontotta el látványosan – egyszerre hívta ki mindkét pilótáját a boxba, így amíg Massa abroncsait lecserélték, Schumachernek tehetetlenül kellett várakoznia. És mivel ugyanekkor Alonso is kilátogatott a boxba, sikerült német riválisa elé visszatérnie. A Ferrari illetékesei minden bizonnyal nem kis mértékben nehezteltek ezért a bakiért, a nézők azonban köszönetet mondhattak érte, hiszen az utolsó tizenöt kör az idény legizgalmasabb párbaját hozta. Schumachernek sikerült utolérnie Alonsót, ám hiába száguldott csupán centiméterekkel mögötte, a spanyol mesterien szélesítette ki autóját, így megőrizte második helyét, és sikerült két ponttal növelnie előnyét a világbajnoki pontversenyben. Az olasz istállónál annak azért örülhettek, hogy Massa tudomást sem véve a mögötte zajló izgalmakról, megszerezte élete első futamgyőzelmét, így, ha egyéniben nem is, a csapatok közötti pontversenyben sikerült közelebb kerülniük a Renault-hoz.

Török Nagydíj, végeredmény: 1. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 2. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 3. Michael Schumacher (német, Ferrari), 4. Jenson Button (brit, Honda), 5. Pedro de la Rosa (spanyol, McLaren–Mercedes), 6. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 7. Ralf Schumacher (német, Toyota), 8. Rubens Barrichello (brazil, Honda). A pontverseny állása, pilóták: 1. Alonso 108 pont, 2. M. Schumacher 96, 3. Massa 62, 4. Fisichella 52, 5. Kimi Räikkönen (finn, McLaren–Mercedes) 49, 6. Button 36, 7. Juan Pablo Montoya (kolumbiai, McLaren– Mercedes) 26, 8. Barrichello 22, 9. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber)19, 10. R. Schumacher 18, 11. De la Rosa 14, 12. David Coulthard (brit, Red Bull–Ferrari) 14, 13. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 10, 14. Jacques Villeneuve (kanadai, BMW– Sauber) 7, 15. Mark Webber (ausztrál, Williams–Cosworth) 6, 16. Nico Rosberg (német, Williams–Cosworth) 4, 17. Cristian Klien (osztrák, Red Bull–Ferrari) 2, 18. Vitantonio Liuzzi (olasz, Toro Rosso–Cosworth) 1. Konstruktőrök: 1. Renault 160, 2. Ferrari 158, 3. McLaren-Mercedes 89, 4. Honda 58, 5. Toyota 28, 6. BMW-Sauber 26, 7. Red Bull–Ferrari 16, 8. Williams– Cosworth 10, 9. Toro Rosso–Cosworth 1.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában