Fotó: Rompres
„A Kolozsvári CFR egyreközelebb áll a Bajnokok Ligájához. Azellenfelek botladoznak, mi pedig lassan beértünk amásodik helyre, amit nem szeretnénk elveszíteni.Erős játékoskerettel rendelkezünk, komolyankészülünk a BL-szereplésre” – nyilatkoztaa petrozsényi siker után Iuliu Mureºan, az erdélyiklub elnöke.
A Craiovára száműzöttSteaua többek között a román élvonalbandebütáló Elton góljával verte aPiteºti-i FC Argeºt, és pontszámban beérte aRapidot – jobb gólarányának köszönhetőenmeg is előzte fővárosi riválisát. Az éllovasDinamo Aradra látogatott, ahonnan egy ponttal távozott.A vezetést a hazaiak szerezték meg, ám a másodikfélidőben nagyobb nyomást gyakorló bukarestieka juniorkorú Liviu Ganea révén kiegyenlítettek.
Temesváron a Poli húszezernéző előtt szenvedett 1-0-s vereséget „névrokonától”,a Iaºi-i Politól. A szurkolók inkább a nevekkelfoglalkoztak, mintsem a mérkőzéssel: több tíztranszparenssel tiltakoztak a román szövetségdöntése ellen, amely megfosztja csapatukat a Poli név,valamint a klubszínek és dicsőséglistahasználati jogától. A tüntetés ameccs után is folytatódott. Mintegy tízezer,lila-fehér zászlókat lobogtató drukkergyűlt össze a város központjában, arra kérveaz illetékeseket, változtassák meg a döntést.A 23. forduló edzőváltást is hozott: Gheorgheªtefan, a Piatra Neamþ-i Ceahlãul vezetője Florin Marin helyettAurel ªundát nevezte ki a legutóbb hazai pályána Konstancai Farullal döntetlent játszó együttesvezetőedzőjévé.
P. A.
Liga 1, 23. forduló: TîrguJiu-i Pandurii–Galaci Oþelul 2-1 (Pãcurar 61., Liviu Mihai 71.,ill. Labukas 49.), Piatra Neamþ-i Ceahlãul–Konstancai Farul 0-0,Petrozsényi Jiul– Kolozsvári CFR 0-2 (Semedo 10.,Romeo Surdu 36.), FC Vaslui–Bukaresti Rapid 1-1 (Buhaescu 84., ill.Mazilu 61.), Temesvári Poli–Iaºi-i Poli 0-1 (Ionuþ Bîlbã84.), Bukaresti Steaua–Piteºti-i FC Argeº 2-0 (Badea 48., Elton52.), Aradi UTA– Bukaresti Dinamo 1-1 (Boban Stojanovics 26., ill.Liviu Ganea 74.). A Craiovai U–Besztercei Gloria és az FCNaþional–Urziceni-i Unirea összecsapás lapzártaután ért véget.
A Liga 1 állása:
1. Dinamo 23 18 4 1 44-12 58
2. CFR 23 14 4 5 43-25 46
3. Steaua 23 12 8 3 40-12 44
4. Rapid 23 12 8 3 40-15 44
5. Gloria 22 11 4 7 28-20 37
6. Temesvár 23 9 7 7 22-19 34
7. Vaslui 23 9 7 7 29-32 34
8. Oþelul 23 10 3 10 36-42 33
9. Iaºi 23 8 7 8 28-28 31
10. Pandurii 23 8 5 10 18-24 29
11. Farul 23 6 9 8 23-23 27
12. UTA 23 7 6 10 18-25 27
13. Craiova 22 6 9 7 22-33 27
14. Urziceni 22 7 4 11 18-23 25
15. Ceahlãul 23 6 4 13 18-35 22
16. Argeº 23 4 5 14 14-29 17
17. Naþional 22 3 5 14 16-37 14
18. Jiul 23 3 5 15 9-32 14
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.