2009. március 03., 10:102009. március 03., 10:10
A magyar bajnok az április 3-án esedékes elődöntőben a házigazdákkal csap össze, míg a másik ágon a Rátgéber László vezette, címvédő Szpartak Moszkva az ugyancsak orosz Jekatyerinburggal találkozik. A finálét és a kisdöntőt két nappal később rendezik.
„Nem vagyunk előnyös helyzetben, a Salamanca otthon félelmetesen erős csapat – mondta Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője. – Ezzel együtt jó döntésnek tartom, hogy a spanyolok kapták meg a Final Fourt, mivel az elmúlt években tapasztalt orosz hegemónia hosszú távon a sportág halálát jelentené. A Salamanca–Sopron-találkozó számomra felér egy „klub-Európa-bajnoki” döntővel, a másik elődöntőben ugyanis összesen tíz tengerentúli játékos lép majd pályára”.
A magyar csapatok közül eddig csak a Pécs jutott a Final Fourba: 2001-ben, 2004-ben és 2005-ben. Az első két alkalommal bronzérmet szerzett, harmadszorra negyedik lett.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.