Észtország ellen, hazai pályán kezd 2023-ban a magyar labdarúgó-válogatott

•  Fotó: MTI/Kovács Tamás

Fotó: MTI/Kovács Tamás

Jövő tavasszal az Észtország elleni hazai felkészülési mérkőzéssel indítja az évet a magyar labdarúgó-válogatott, amely négy nappal később már Európa-bajnoki selejtezőn bizonyíthat.

MTI

2022. november 29., 23:342022. november 29., 23:34

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) honlapja kedden arról számolt be, hogy Marco Rossi együttese március 23-án, a Puskás Arénában fogadja a világranglistán 109. észt csapatot, amely a Nemzetek Ligája legutóbbi kiírásában a D divízióban szerepelt, és csoportját megnyerve egy osztállyal feljebb lépett.

Idézet
Az idei évben nagyon erős ellenfeleink voltak, amelyek rendre kezdeményeztek ellenünk, így most kifejezetten olyan ellenfelet szerettünk volna, amellyel szemben valószínűleg nekünk kell majd kezdeményeznünk és feltörni a szervezett, felállt védelmet”

– idézte az MLSZ honlapja Marco Rossi szövetség kapitányt, aki szerint az észtek veszélyesek, amit az is jól mutat, hogy nyáron gól nélküli döntetlent játszottak a magyarokat a legutóbbi két vb-selejtezőn is legyőző Albániával.

A világranglistán jelenleg 36. magyar válogatott az Eb-selejtezők sorsolásán ötcsapatos csoportba került, így a selejtezősorozat két játéknapján is felkészülési mérkőzést játszik majd.

A magyarok egyik selejtezős szabadnapja éppen az első játéknap lesz, az UEFA jelenleg érvényben lévő szabályzata alapján azonban a szabadnapos válogatottak is kötelesek pályára lépni, vagyis felkészülési mérkőzést játszani. A magyar válogatott a kvalifikációs sorozatot négy nappal később a bolgárok ellen kezdi, ugyancsak hazai környezetben.

korábban írtuk

Nem Dzsudzsák tekerte be a végén, de így is szép a búcsú: győzelemmel zárta az évet a magyar fociválogatott
Nem Dzsudzsák tekerte be a végén, de így is szép a búcsú: győzelemmel zárta az évet a magyar fociválogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re nyert a vendég görög csapat ellen vasárnap barátságos mérkőzésen, így győzelemmel zárta az évet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában