Erdély után nosztalgiázik Silviu Lung, aki még mindig szépen ejti ki a magyar szavakat

Dobos László 2020. január 21., 15:24 utolsó módosítás: 2020. január 22., 14:09

Székelyföldön járt Silviu Lung, meglátogatta az FK Csíkszeredánál kapusedző nagyobbik fiát. Minden idők egyik legjobb romániai labdarúgókapusával pályafutásáról, sikereiről beszélgettünk.

Sliviu Lung 64 évesen, látogatóban az FK Csíkszeredáná Fotó: Pinti Attila

– Bár több mint negyven éve román környezetben él, kitűnő hangsúllyal ejti ki a magyar szavakat. Erdély vagy Olténia áll közelebb a szívéhez?

– Erdélyben születtem, nevelkedtem, és nosztalgiázom Nagykároly, illetve Erdély után. A Nagykárolyhoz közeli Krasznaszentmiklóson születtem, amely most Kismajtény község része, a család azonban már egyéves koromban Nagykárolyba költözött, ott nőttem fel, ott jártam iskolába.

Fiatalkori barátaim egytől egyig magyarok voltak, a nagykárolyi csapatban én voltam az egyedüli román. Magyarul beszéltünk, apám Szepesi közvetítéseit hallgatta a magyar rádióban, majd a magyar tévében nézte a focit.

A feleségem olténiai, egy kiváló nő, két fiunk van, és mivel én sokat voltam távol a családtól, az ő érdeme, hogy a gyerekek jó nevelést kaptak, Craiova leghíresebb gimnáziumaiban 9-es feletti átlaggal érettségiztek. Nosztalgiázom Erdély iránt, de a család megszokta Craiovát.

A román–dán meccs után, 1989-ben Fotó: U Craiova

– Hogyan kezdődött labdarúgó-pályafutása, hogyan került Craiovára?

– Gyerek- és fiatalkoromban több sportágat űztem, fociztam, kosárlabdáztam, kézilabdáztam, asztaliteniszeztem, de a futballnál ragadtam. Az 1970-es évek elején, akárcsak most, a C ligában kötelező volt ifjúsági játékost használni. Tizenhat és fél évesen mutatkoztam be Nagykároly csapatában, ahol hangsúlyozták, hogy csak kapusként tudnak foglalkoztatni. Biztos láttak bennem tehetséget.

Nagykárollyal feljutottunk a másodosztályba. Érdekesség, hogy a 8. osztály után apám inasiskolába és esti középiskolába íratott, azt mondta, hogy ha a futball nem fog menni, legyen egy mesterségem, így autószerelőnek tanultam. Közben országszerte válogatókat szerveztek a fiatal labdarúgóknak, a borsabányain pedig Bogdán-Braun Kálmán, a legendás Csibi bácsi beajánlott a szövetségnek. Az ifiválogatottnál Constantin Ardeleanu volt az edzőm, és Țețe Moraruval harcoltunk a kapusposztért.

Az egyik mesterem az inasiskolában nagy Craiova-drukker volt, ismerte Cornel Stroét, az olténiai csapat vezetőjét, így keresett meg 18 évesen a Craiovai U.

Szívesen emlékezik vissza pályafutásának legszebb pillanataira Fotó: Pinti Attila

Tetszett az ajánlat, a szülők örvendtek, hogy egyetemre is járhatok majd, de mivel még nem voltam nagykorú, apám írta alá a szerződést. Megtudták ezt a temesváriak, és pár nap múlva ők is megkerestek, de apám egy életre szóló leckét adott nekem. Azt mondta a Poli vezetőinek, hogy már aláírtunk a Craiovához, és az adott szó, a gerincesség minden pénznél többet ért, így bár tízszer többet ígérnek, mint a Craiova, és bár jól jönne a pénz, mert nem vagyunk gazdagok, de mi betartjuk a szavunkat.

A harmadik, illetve a második ligában szerzett tapasztalattal kerültem 1974-ben, 18 évesen a Craiovához. Az U éppen bajnokságot nyert, és a mennyországban éreztem magamat, hiszen olyan hírességek mellé kerültem, mint Oblemenco, Țarălungă, Deselnicu, Boc, Niculescu, Strâmbeanu, de játszott már Balaci is.

A válogatott csapatkapitányaként Fotó: U Craiova

– Következett egy nagyon szép időszak a Craiovával, tizennégy év, sikerek a román bajnokságban, az európai kupaporondon, első számú kapus lett a válogatottnál.

– Gyönyörű évek voltak azok, de mint minden szépnek, megvolt ennek is az ára.

Nekem erdélyiként nem volt könnyű a beilleszkedésem az olténiai világba.

Rengeteget dolgoztam, edzettem. Akkor nem voltak a csapatoknál külön kapusedzők, mi pedig az edzések után maradtunk, sokszor a salakpályán folytattuk az erőnléti gyakorlatokat, próbáltuk a vetődéseket. Sajnos amikor a legjobb formában voltam, lebetegedtem, sárgaságos lettem, és szóba jött, hogy kölcsönadnak Aradra. Én azonban nem adtam fel, rengeteg akaraterővel harcoltam a posztomért, harmadik számú kapusból újra első lettem, sőt Kovács István, a világhírű edző, aki BEK-et nyert az Ajax-szal és átvette a román válogatottat, behívott a keretbe.

Fotó: Pinti Attila

Mindig hangsúlyozom tanítványaimnak, hogy tegyenek meg mindent a labdarúgásért, dolgozzanak, készüljenek komolyan, és a labdarúgás ezt előbb-utóbb vissza fogja fizetni az életben.

A Craiovával, a Craiova Maximaként emlegetett együttessel nyertünk bajnokságot, Román Kupát, a BEK-ben bejutottunk a legjobb nyolc közé, az UEFA Kupában elődöntőt játszottunk. 1984-ben pedig kijutottunk az Európa-bajnokságra, ott voltunk Európa legjobb nyolc együttese között. Akkor már Mircea Lucescu volt az edzőm a válogatottnál.

Fotó: U Craiova

– Az ön esetében ezeknek a remek eredményeknek az eléréséhez hány százalékban járult hozzá a tehetség és mennyiben a munka?

– Tehetség nélkül nem lehet messze jutni a sportban, de ha a tehetség nem párosul komolysággal és rengeteg munkával, senkiből sem lesz jó élsportoló. Az én esetemben szerintem 30 százalékban számított a tehetség, 60 százalékban a munka és 10 százalékban más tényező, egyebek közt a szerencse, hogy az ember megfelelő edzők keze alá, illetve jó csapattársak közé kerüljön.

Fotó: Pinti Attila

– Számos edzővel dolgozott. Kiktől tanult legtöbbet?

– Kivétel nélkül minden edzőmtől tanultam, és mindenkinek hálás vagyok. Hogy ne legyen sértődés, most csak a három kiemelkedő válogatottbeli edzőmet említem: Kovács Istvánt, Mircea Lucescut és Jenei Imrét. Három nagy tudású úriember, három szaktekintély.

Akkor nem volt internet, de például Lucescu annyira felkészített taktikailag, hogy szinte mindent tudtunk az ellenfélről, ki hogyan lő, merre cselez stb..

Mindhárman nagy hangsúlyt fektettek a mentális felkészítésre. Mi akkor a külföldi sztárokat isteneknek néztük, de edzőink elhitették velünk, hogy mi is ugyanolyan jó focisták vagyunk.

Fotó: U Craiova

– Végül csak beilleszkedett a craiovai életbe. Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre?

– Megnősültem, egyetemet végeztem, gyerekünk született, és mivel nincs testvérem, szüleimet is Craiovára költöztettem. Felelősséget éreztem irántuk. Anyám könnyebben beilleszkedett az olténiai életbe, apám nehezebben.

Az oltyán kollégák befogadták a két magyarul beszélő erdélyit, Crișan Zolit és engem. Zoli – Isten nyugtassa – volt az egyedüli Craiován, akivel szót válthattam magyarul, de róla kevesen tudják, hogy egy nagy műveltséggel rendelkező nagybányai fiú volt.

Egyszerre érkeztünk a Craiovához, az érettségi után már folyékonyan beszélt négy nyelvet, a magyart, a románt, az olaszt és az angolt. Nem volt szerencséje az életben, egy olyan nőt vett feleségül, aki elherdálta a pénzét… A Craiova aranycsapatából sajnos többen már nem élnek. Elment Ștefănescu, Tilhoi, Crisan és Balaci, de akik még Craiován élünk, az U hazai mérkőzésein találkozunk, ki van alakítva nekünk egy páholy a stadionnál. Țicleanuval pedig gyakran beszélek telefonon.

Fotó: Pinti Attila

– Az 1980-as évek végén átigazolt a BEK-győztes Steauához. Meséljen erről!

– Voltak álmaim, hogy híres külföldi csapatokban játszhassak, voltak is ajánlataim, de abban a rendszerben nem lehetett Romániából hivatalosan külföldre igazolni. Közel 15 évet játszottam már a Craiovánál, ahol generációváltás történt, én pedig 32 éves voltam. Constantin Dănilescu, a Steaua akkori elnöke keresett meg 1988-ban. Meg is egyeztünk, az én kikötésem annyi volt, hogy a szerződésem után engedjenek ki külföldre valamelyik csapathoz.

A válasz az volt, hogy már megígérték a külföldi szerződést Bölöninek, Pițurcának és Stoicának, de a következő én leszek, akit elengednek.

Kiváló játékosok, kiváló emberek közé kerültem 1988-ban a Steauánál, ahol két év alatt – nem titkolom – anyagilag is nagyon jól jártam, annyit kerestem, mint az előző 14 évben a Craiovánál. A Steauával BEK-döntőt játszottunk, a legendás AC Milántól kaptunk ki, ahol az emlékezetes trió, Gullit, Rijkaard és Van Basten játszott, szintén 1989-ben a válogatottal kijutottunk a vébére.

Évek kellett elteljenek, hogy letisztuljon bennem, mennyire nagy dolog volt a BEK-döntőbe jutás. Sajnos szerintem a következő évtizedekben romániai klubcsapat nem tud elérni hasonló teljesítményt.

Silviu Lung a Steaua mezében Fotó: U Craiova

– Az 1990-es vébén 1–1-et játszottak a Maradonával fémjelzett Argentínával.

– Érdekesség, hogy azon a meccsen Maradona volt Argentína csapatkapitánya, a románoknál pedig én viseltem a kapitányi karszalagot. Imi bácsi (Jenei Imre – szerk. megj) a meccs előtt konzultált velem, azt kérdezte, ki fogja Maradonát. Mondom, hogy Rotariu, a szobatársam. Neheztelt is rám Rotariu, amiért ilyen nehéz feladatot kapott, de végül tökéletesen oldotta meg.

Szerintem Maradona egy szuper játékos volt, de emberként kevésbé nézek fel rá. Példa erre, hogy mérkőzés után nem cserélt mezt.

Fotó: U Craiova

– A vb után végre külföldi szerződést kapott, Spanyolországba, a Logrones kapusa lett.

– Spanyolországban az első nyolc fordulóban kezdőember voltam, sajnos utána egy súlyos lábsérülést szenvedtem. Szép volt az az időszak, Bálint a Burgosnál játszott, Hagi a Real Madridnál, többször találkoztunk. Hosszú időbe telt a felépülésem, és mivel Spanyolországban akkor csak három idegenlégiós játszhatott egy csapatban, úgy döntöttem, hazajövök. Craiova másik csapatánál, az első osztályba frissen feljutott Electroputerénél fejeztem be pályafutásomat, ezzel a csapattal is kijutottunk az európai kupaporondra.

Fotó: U Craiova

– Edzőként milyen csapatoknál fordult meg?

– Lentről, alacsony szintről kezdtem az edzősködést, a Motru volt az első csapat, amelyet a harmadosztályból felvittem a másodosztálya, de voltak egészségügyi gondjaim, nagy volt a stressz, és elhatároztam, hogy a továbbiakban csak kapusedzőként fogok dolgozni. Edzősködtem a Craiovai U-nál, a Panduriinál, de négy évet Japánban is.

A szigetországban, Nagojában két évet az utánpótlással, kettőt pedig felnőtt csapattal dolgoztam. Éltre szóló élmény marad a Japánban eltöltött periódus, ott minden tökéletesen működik.

– Mindkét fiából kapus lett. Ön szorgalmazta ezt?

– Dehogy! Nem szerettem volna, hogy a fiaimból kapusok legyenek, de valószínűleg jó példa voltam. Egyáltalán nem szorgalmaztam, mert tudtam, hogy a Lung névvel nem lesz könnyű a karrierjük, mindenki elvárja, hogy túlszárnyalják apjuk eredményeit. Végül beleegyeztem, de kértem, hogy a sporttal párhuzamosan ne hanyagolják el a tanulást.

Craiova Maxima Fotó: U Craiova

– Karrierje során számos világsztár ellen játszott. Közülük kiket tart a legnagyobbaknak?

– Nehéz, mert sok kiváló futballista ellen játszottam.

Van Bastent tartom a legnagyobbnak, utána jöhet Gullit, Rijkaard, Romario, Maradona, Baresi, Maldini, és a sor folytatódhatna.

– Szerepelt magyar–román meccsen?

– Nem. De eszembe jut két sztori arról, hogy én magyarul beszélek. Utazunk a Malév légitársasággal, az első sorban egyik oldalon Bölöni és én, a másik oldalon pedig Szatmári és Vígh Jóska (a román sajtó Sătmăreanu II. és Viguként írta – szerk. megj.),

a légikisasszonyok pedig egyszerűen nem értették, mi történik, hogy mind a négy „román” magyarul beszél.

Egy másik történet az 1983-ban játszott, 1–1-gyel zárult Csehszlovákia–Románia mérkőzésről, amelyen a magyar Palotai Károly volt a játékvezető. Tíz perc maradt hátra a meccsből, egy kirúgásnál húztam az időt.

Jön a játékvezető, angolul megfenyeget, de én visszaszólok neki magyarul. A következő kirúgáshoz Bölönit küldtem, aki szintén magyarul szólt a vissza a bírónak. Sokat nevettünk később ezen.

Tiberiu Lung, az FK Csíkszereda kapusedzője Fotó: Halmágyi Zsolt

– Először járt Csíkszeredában. Mi a véleménye a városról?

– Nagyon jó! A városközponti park Nagykárolyra emlékeztet.

Volt alkalmam gyalog végigmenni több utcán, csendes emberekkel találkoztam, és meglepett, hogy nincs eldobott szemét. Ez sokat elmond az itteni emberekről, a civilizációról. Amit az FK Csíkszeredánál, a Székelyföldi Labdarúgó Akadémiánál láttam, arról csak felsőfokon tudok beszélni.

Követtem az FK Csíkszereda meccseit a tévében, kár, hogy ősszel nem volt egy jó befejező csatár a csapatban, mert akkor nem a 15. helyen állnának.

Silviu Lung 1956. szeptember 9-én született a Szatmár megyei Krasznaszentmiklóson.
Klubcsapatai: Nagykárolyi Victoria (1971–1974/42 mérkőzés), Craiovai U (1974–1988/308 mérkőzés), Bukaresti Steaua (1988–1990/49 mérkőzés), CD Logroñés (1990–1991/9 mérkőzés), Electroputere Craiova(1991–1993/35 mérkőzés) és Craiovai U (1993–1994/26 mérkőzés). A román válogatottban 1979 és 1993 között 77-szer lépett pályára. Lapzártakor értesültünk, hogy Silviu Lung a Ceahlăul Piatra Neamț kapusedzője lett, kisebbik fia, ifj. Silviu Lung pedig a török Besiktas kapusa.
Interjúnk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő nyolcoldalas sportkiadványában, az Erdélyi Sport legfrissebb számában látott napvilágot január 21-én.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat