Erdély után nosztalgiázik Silviu Lung, aki még mindig szépen ejti ki a magyar szavakat

– Hogyan kezdődött labdarúgó-pályafutása, hogyan került Craiovára?

– Gyerek- és fiatalkoromban több sportágat űztem, fociztam, kosárlabdáztam, kézilabdáztam, asztaliteniszeztem, de a futballnál ragadtam. Az 1970-es évek elején, akárcsak most, a C ligában kötelező volt ifjúsági játékost használni. Tizenhat és fél évesen mutatkoztam be Nagykároly csapatában, ahol hangsúlyozták, hogy csak kapusként tudnak foglalkoztatni. Biztos láttak bennem tehetséget.

Nagykárollyal feljutottunk a másodosztályba. Érdekesség, hogy a 8. osztály után apám inasiskolába és esti középiskolába íratott, azt mondta, hogy ha a futball nem fog menni, legyen egy mesterségem, így autószerelőnek tanultam. Közben országszerte válogatókat szerveztek a fiatal labdarúgóknak, a borsabányain pedig Bogdán-Braun Kálmán, a legendás Csibi bácsi beajánlott a szövetségnek. Az ifiválogatottnál Constantin Ardeleanu volt az edzőm, és Țețe Moraruval harcoltunk a kapusposztért.

Tetszett az ajánlat, a szülők örvendtek, hogy egyetemre is járhatok majd, de mivel még nem voltam nagykorú, apám írta alá a szerződést. Megtudták ezt a temesváriak, és pár nap múlva ők is megkerestek, de apám egy életre szóló leckét adott nekem. Azt mondta a Poli vezetőinek, hogy már aláírtunk a Craiovához, és az adott szó, a gerincesség minden pénznél többet ért, így bár tízszer többet ígérnek, mint a Craiova, és bár jól jönne a pénz, mert nem vagyunk gazdagok, de mi betartjuk a szavunkat.

A harmadik, illetve a második ligában szerzett tapasztalattal kerültem 1974-ben, 18 évesen a Craiovához. Az U éppen bajnokságot nyert, és a mennyországban éreztem magamat, hiszen olyan hírességek mellé kerültem, mint Oblemenco, Țarălungă, Deselnicu, Boc, Niculescu, Strâmbeanu, de játszott már Balaci is.

– Következett egy nagyon szép időszak a Craiovával, tizennégy év, sikerek a román bajnokságban, az európai kupaporondon, első számú kapus lett a válogatottnál.

– Gyönyörű évek voltak azok, de mint minden szépnek, megvolt ennek is az ára.

– Az ön esetében ezeknek a remek eredményeknek az eléréséhez hány százalékban járult hozzá a tehetség és mennyiben a munka?

– Tehetség nélkül nem lehet messze jutni a sportban, de ha a tehetség nem párosul komolysággal és rengeteg munkával, senkiből sem lesz jó élsportoló. Az én esetemben szerintem 30 százalékban számított a tehetség, 60 százalékban a munka és 10 százalékban más tényező, egyebek közt a szerencse, hogy az ember megfelelő edzők keze alá, illetve jó csapattársak közé kerüljön.

– Számos edzővel dolgozott. Kiktől tanult legtöbbet?

– Kivétel nélkül minden edzőmtől tanultam, és mindenkinek hálás vagyok. Hogy ne legyen sértődés, most csak a három kiemelkedő válogatottbeli edzőmet említem: Kovács Istvánt, Mircea Lucescut és Jenei Imrét. Három nagy tudású úriember, három szaktekintély.

– Végül csak beilleszkedett a craiovai életbe. Hogyan emlékszik vissza azokra az évekre?

– Megnősültem, egyetemet végeztem, gyerekünk született, és mivel nincs testvérem, szüleimet is Craiovára költöztettem. Felelősséget éreztem irántuk. Anyám könnyebben beilleszkedett az olténiai életbe, apám nehezebben.

– Az 1980-as évek végén átigazolt a BEK-győztes Steauához. Meséljen erről!

– Voltak álmaim, hogy híres külföldi csapatokban játszhassak, voltak is ajánlataim, de abban a rendszerben nem lehetett Romániából hivatalosan külföldre igazolni. Közel 15 évet játszottam már a Craiovánál, ahol generációváltás történt, én pedig 32 éves voltam. Constantin Dănilescu, a Steaua akkori elnöke keresett meg 1988-ban. Meg is egyeztünk, az én kikötésem annyi volt, hogy a szerződésem után engedjenek ki külföldre valamelyik csapathoz.

– Az 1990-es vébén 1–1-et játszottak a Maradonával fémjelzett Argentínával.

– Érdekesség, hogy azon a meccsen Maradona volt Argentína csapatkapitánya, a románoknál pedig én viseltem a kapitányi karszalagot. Imi bácsi (Jenei Imre – szerk. megj) a meccs előtt konzultált velem, azt kérdezte, ki fogja Maradonát. Mondom, hogy Rotariu, a szobatársam. Neheztelt is rám Rotariu, amiért ilyen nehéz feladatot kapott, de végül tökéletesen oldotta meg.

– A vb után végre külföldi szerződést kapott, Spanyolországba, a Logrones kapusa lett.

– Spanyolországban az első nyolc fordulóban kezdőember voltam, sajnos utána egy súlyos lábsérülést szenvedtem. Szép volt az az időszak, Bálint a Burgosnál játszott, Hagi a Real Madridnál, többször találkoztunk. Hosszú időbe telt a felépülésem, és mivel Spanyolországban akkor csak három idegenlégiós játszhatott egy csapatban, úgy döntöttem, hazajövök. Craiova másik csapatánál, az első osztályba frissen feljutott Electroputerénél fejeztem be pályafutásomat, ezzel a csapattal is kijutottunk az európai kupaporondra.

– Edzőként milyen csapatoknál fordult meg?

– Lentről, alacsony szintről kezdtem az edzősködést, a Motru volt az első csapat, amelyet a harmadosztályból felvittem a másodosztálya, de voltak egészségügyi gondjaim, nagy volt a stressz, és elhatároztam, hogy a továbbiakban csak kapusedzőként fogok dolgozni. Edzősködtem a Craiovai U-nál, a Panduriinál, de négy évet Japánban is.

– Karrierje során számos világsztár ellen játszott. Közülük kiket tart a legnagyobbaknak?

– Nehéz, mert sok kiváló futballista ellen játszottam.

– Először járt Csíkszeredában. Mi a véleménye a városról?

– Nagyon jó! A városközponti park Nagykárolyra emlékeztet.