2011. július 18., 08:582011. július 18., 08:58
„Egy vb-nyitó meccsen a legfontosabb a győzelem – nyilatkozta Merész András. – Persze egy kapitánynak látnia kell a hibákat is: az nagyon nem tetszett, hogy az első negyedben három gólt kaptunk, ezzel együtt elégedett vagyok. Csapatunkban négy olyan játékos is akad, aki eddig felnőttvilágversenyen még nem szerepelt.” A magyar válogatott legközelebb romániai idő szerint kedden kora délután száll vízbe, mégpedig a világbajnoki címvédő Egyesült Államok legjobbjaival. Az amerikaiak a vb női pólótornájának legelső mérkőzésén döntetlenre végeztek a 2008-as olimpiai bajnok hollandokkal. A négy kvartettből a csoportelsők egyenesen a negyeddöntőbe jutnak, míg a második és harmadik helyezettek keresztbe játszanak egymással a legjobb nyolc közé jutásért. Ugyanez a lebonyolítási rendszer a férfiaknál is. Kemény Dénes tanítványai mára virradóra Montenegró ellen mutatkoztak be, majd szerdán Kazahsztán, pénteken pedig Spanyolország következik. A háromszoros olimpiai bajnok válogatottól hagyományosan éremszerzést várnak, és ezzel a magyarok be is biztosítanák jövő nyári olimpiai szereplésüket. A Kovács István által felkészített, az első hatba vágyó románok ma kora reggel Ausztrália ellen kezdtek, szerdán Szerbia, pénteken Kína az ellenfél. Az úszók 24-étől versenyeznek.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!