A Galac elleni hazai 91:75 arányú pénteki győzelmével az alsóházban szereplő Marosvásárhelyi Maros KK férfi kosárlabdacsapata bebiztosította hetedik helyét az élvonalbeli bajnokság középszakaszában, de a felsőház majdani második helyezettje elleni rájátszásban már Szászgáspár Barnabás nélkül folytatja a harcot.
2017. április 02., 16:192017. április 02., 16:19
Az elmúlt szezonban ezüstérmet szerző alakulat vezetőedzőjének ugyanis megfogalmazása szerint már nincs türelme a klub körüli problémákhoz, ezért lemondott a tisztségről. „Elértem a kitűzött célt azzal, hogy kvafikáltunk a playoffba, a Román Kupában pedig döntőt játszottunk. Mostantól kizárólag a helyi tanácsosi munkámra összpontosítok, és szükség esetén még besegítek a csapatnál. Azt jó kezekre hagyom. George Trif tovább tudja vinni azt, amit elkezdtem\" – idézte a szakembert a hosszú ideje óta pénzügyi problémákkal bajlódó Maros KK hivatalos honlapja.
A Szászgáspár távozását bejelentő közleményben ugyanakkor arra is rámutatnak, hogy a másodedző sokáig nem láthatja majd el a vezetőedzői tisztséget, mert a vezetőtanács szombati rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy megpróbálják visszahívni Srecko Sekulovicot. A szerb szakember, mint ismeretes, 2015 februárjáig több mint három éven át irányította az erdélyi „Tigriseket\". Azóta Magyarországon dolgozik – előbb Kaposvárra szerződött, tavaly nyár óta pedig a Szombathelyi Falco szakvezetője –, de a klub szerint jó esély van a visszatérésére, mivel jelenlegi alakulata csak hazai pályán tud győzni, szerény esélyei vannak a playoffban.
A marosvásárhelyieknek már csak egyetlen mérkőzésük maradt hátra a középszakaszban, azt szerda este játsszák le a Craiovától szombaton 87:72 arányú vereséget szenvedő Dinamo vendégeként. A felsőházban a Nagyváradi VSK–Pitești találkozó a házigazdák 104:65-ös sikerével zárult.
Mindeközben a női élvonalban a címvédő Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC, a Brassó és a Kolozsvári U már az elődöntőbe jutott, miután idegenben is győzni tudtak az egyik fél második sikeréig tartó párharcaikban. A pénteki viadalok mezőnye és párosítása a Târgoviște–Szatmárnémeti találkozó harmadik összecsapásának győztesével lesz teljes.
Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.
A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.
Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.
Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.
Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.
Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.
Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.
Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.
A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.