Dunaújvárosba költöztetnék a Honvédot

Dunaújvárosba költöztetné az NB I-ben szereplő Budapest Honvédot Piero Pini, a klub többségi tulajdonosa.

Gazda Árpád

2006. május 12., 00:002006. május 12., 00:00

Labdarúgás
A Nemzeti Sport információi szerint az olasz üzletember elvi szinten már megegyezett Andics Józseffel, a másodosztályban játszó Dunaújvárosi FC egyik tulajdonosával. A nagy múltú, 13 bajnoki címmel rendelkező budapesti egyesület másik tulajdonosa, Kiss Zsolt – aki 15 százalékos üzletrészt birtokol, és beleegyezése nélkül nem történhet meg az adásvétel – nyílt levélben közölte, hogy nem támogatja a költöztetési kísérletet. „Minden törvényes eszközt felhasználok, hogy ezt, a Honvéd hírnevéhez, múltjához méltatlan és megalázó tranzakciót megakadályozzam” – jelentette ki a befektető.
Pini először egy budapesti befektetőcsoporttal tárgyalt a klub eladásáról, amely 130 millió forintot ajánlott a Honvédért. Az olasz üzletember azonban az utolsó pillanatban az újvárosi ajánlatot fogadta el. Dunaújvárosban izgalommal várják a döntést. „Örömmel látjuk vendégül a Honvédot. A gyönyörű stadiont az állam építette, és jó lenne, ha minél több néző látogatná” – nyilatkozta Andics József, aki szerint a DFC csapata önerőből még a másodosztályban is nehezen állja meg helyét.
A szurkolók elítélik Pini terveit, és azzal fenyegetőznek, hogy megszervezik az utánpótláscsapatok visszaléptetését – felkeresik a játékosok családjait, és meggyőzik őket, ne engedjék el gyermekeiket a következő négy mérkőzésre. Ennek következtében a Honvédot kizárják az NB I-ből, elveszti első osztályos licencét, és egyszerűen nem lesz, amit eladni. Kisteleki István, a szövetség elnöke sem támogatja a költözést. „A szívemben lévő hagyományokat egy kicsit megrengetné ez a költözés. Dunaújvárosi Honvéd? Elég bizarr” – állapította meg a sportvezető. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben