Az U vezetői idény elejénkijelentették, aranyéremre cserélnék atavalyi szezonban begyűjtött ezüstöt. MiodragPeriszics együttese ehhez képest kedd este elszenvedtetizedik bajnoki vereségét – a 14. fordulóbólelmaradt találkozón 84:74-re maradt alul aSzászmedgyesi Gaz Metan otthonában –, jelenleg atáblázat 6. helyén áll, és arájátszásbeli szereplése sincs mégbebiztosítva. „Nehéz időszakban vagyunk. Remekegyéni képességekkel rendelkező játékosainkbannincs csapatszellem. Most nincs értelme a változtatásoknak,de a pénzbeli büntetések nem maradnak el, ha nemteljesülnek célkitűzéseink” – jelentette kiValentin Nica. A klubelnök szerint még van esélyarra, hogy a csapat magára találjon, s ha bejut abajnoki elődöntőbe, bármi megtörténhet.
Nagyváradon már nembíznak a szerencsében. A Nagyváradi CSM az elsőnyolc között szeretett volna végezni a pontvadászatalapszakaszának végén, azonban kétfordulóval a körmérkőzéses szakasz végeelőtt csupán a bajnokság 10. helyén áll,két pontra a rájátszást jelentő 8.helytől. „Nem feleltünk meg az elvárásoknak,lemaradtunk a rájátszásról. Nem akarokmagyarázkodni, de ez pályafutásomlegkiélezettebb bajnoki idénye” – mondta KósaZoltán, a nagyváradiak edzője.
Az Aradi West Petrom jóvalnehezebb helyzetben van. A sereghajtó csapat játékosaitavaly decemberben sztrájkba léptek, és nemjelentek meg egy bajnoki meccsen, am miatt a kizárásfenyegette őket. A legutóbbi fordulóban szinténnem jelent meg a West Petrom, de ezúttal önhibájánkívül, ugyanis a játékosokat Brassóbaszállító autók egyike meghibásodott.A szövetség elfogadta az érvet, éselrendelte a meccs újrajátszását. Azújabb halasztás szinte lehetetlen helyzetbe hozta azaradiakat, akik három egymást követő naponkénytelenek pályára lépni: a mai, BrassóiCSU elleni, végül Aradon megrendezendő találkozóután pénteken a Piteºti-i BCMUS otthonábanjátszanak, majd szombaton a Dinamóhoz látogatnak.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.