Button, a montreali esőisten

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

Az utóbbi évek leglátványosabb és -eseménydúsabb futamán törte meg az angol Jenson Button (McLaren–Mercedes) a világbajnoki címvédő Sebastian Vettel idei sikersorozatát: a brit pilóta az utolsó körben előzte meg az idén öt győzelemmel a világbajnoki pontversenyt toronymagasan vezető németet a Forma–1-es autós gyorsasági világbajnokság idei hetedik futamán, a Montrealban megrendezett Kanadai Nagydíjon.

Balogh Levente

2011. június 14., 06:512011. június 14., 06:51

Az európai idő szerint vasárnap este megrendezett futam az időjárás szeszélye nyomán az éjszakába nyúlt: a szakadó eső miatt a versenyt a 25. körben leintették, és a nézők két órán keresztül azt voltak kénytelenek figyelemmel követni, hogy a korábbi neves kanadai pilótáról, Gilles Villeneuve-ről elnevezett aszfaltcsíkot milyen változatos módszerekkel próbálják megtisztítani a pályamunkások. A verseny így rekordhosszúságot – négy óra négy percet – ért el.

Rajt safety carral

Már a rajt sem a megszokott körülmények között zajlott – bár szombaton még a megszokott forgatókönyv érvényesült, hiszen az időmérőn Vettel szerezte meg az első rajtkockát, míg mögötte a feljavult Ferrarikban Alonso és Massa várta a rajtot; Webber a negyedik, a mclarenes Hamilton a hatodik, Button pedig a nyolcadik helyről indulhatott. A vasárnapi rajt előtt azonban heves zápor söpört végig a pályán, így a versenybíróság úgy döntött, a rajtot csak a biztonsági autó mögül engedélyezi. Így a látványos manőverek az első néhány körben elmaradtak, csak a safety car kiállása után indult neki igazán a mezőny. Az ezt követő események egyik főszereplője Lewis Hamilton volt, aki azonban nem bravúros teljesítményével került a középpontba, hanem hibáival: először Webberrel koccant, majd kicsúszott, de ekkor még mindkétszer viszsza tudott térni a pályára.

A hetedik körben azonban saját csapattársa, Button már nem „kegyelmezett” neki: Hamilton a célegyenesben próbálta megelőzni csapattársát, aki mintha szándékosan húzott volna rá honfitársára, ennek nyomán pedig annak autója a falhoz csapódott, és totálkárosra tört. A baleset nyomán ismét bejött a biztonsági autó, a versenybírák pedig elkezdték Button felelősségét firtatni. Egy szankciót ezt követően máris kapott, de nem az ütközésért: mivel a safety car mögött túllépte a megengedett sebességet, boxutca-áthajtásos büntetéssel sújtották. Hátrányát azonban a kitisztulni látszó idő nyomán fölszerelt átmeneti abroncsokkal villámgyorsan ledolgozta, ám a 21. körben ismét csak leszakadt az ég, ami miatt először a biztonsági autó állt be, majd négy kör múlva a futamot is le kellett inteni, mivel a sűrű eső miatt a pálya egyes szakaszain semmit sem láttak a pilóták.

Két órán át unatkoztak a pilóták

Ezt követően mintegy két órán keresztül a pálya vízmentesítésének sziszifuszi munkájával viaskodó munkások és a boxban unatkozó pilóták látványa szórakoztatta a nézőket, a legjelentősebb esemény az volt, amikor Hamilton barátnője, Nicole Scherzinger énekesnő popdíva-kolleginája, Rihanna társaságában megérkezett a paddockba, majd utóbbit Hamilton a boxban is körülvezette. Nem csupán ők képviselték a sztárvilágot: a korábbi istállófőnök, Eddie Jordan társaságában George Lucas is felbukkant.

Jó két óra után aztán – ismét a biztonsági autó mögött – újraindult a futam, a safety car azonban csak tíz kör után állt ki. Vettel megőrizte első helyét, Kobajasi (Sauber–Ferrari) pedig a még a szünet előtt kiharcolt második helyét vette vissza Massától. A 38. percben aztán ismét csak a biztonsági autó vezetője került főszerepbe: Button összeakadt Alonsóval, a spanyol kipördült, a Ferrari pedig megakadt a kerékvetőn. A kétszeres világbajnok hispán versenye véget ért, de Buttonnak is ki kellett állnia új abroncsért. Az ezt követő időszak hőse Michael Schumacher volt: a Mercedes hétszeres világbajnok német pilótája tavalyi visszatérése óta legjobb formáját hozta, és folyamatosan utasította maga mögé az élmezőny tagjait, mígnem egy kanyarban Kobajasit és Massát egyszerre megelőzve egyszer csak a második helyen találta magát. Az 58. körben megint csak a biztonsági autó vette át a vezetést: Heidfeld (Renault) Kobajasival ütközött, a pályát törmelék borította be, így újra le kellett lassítani a futamot.

Vettel az utolsó körben hibázott

Az újraindítást követően a negyedik helyen autózó Button előbb Webbert, majd Schumachert előzte meg, átvéve a második helyet. A bivalyerős Red Bullal autózó Webber aztán Schumacheren állt bosszút, elvette a dobogó legutolsó fokát a némettől, azonban nem ez, hanem az első helyért zajló csata hozta az igazi fordulatot: Button utolérte Vettelt, a címvédő pedig egy darabig sikeresen maga mögött tartotta, azonban az utolsó körben hibázott, kissé kicsúszott, így Button elment mellette, és begyűjtötte pályafutása tizedik győzelmét. Diadala két óráig még nem volt biztos, mivel a versenybíróság mindkét ütközését vizsgálta, de végül egyikben sem találták vétkesnek, így a tavalyelőtti idény világbajnoka újabb győzelmet ünnepelhetett – mellé az összetett pontversenyben még mindig hatalmas előnnyel vezető Vettel, valamint Webber állhatott fel a dobogóra.

„Fantasztikus verseny volt, akkor is élveztem volna, ha nem nyerek. Fantasztikus győzelem, talán életem legjobbja. Érzelmekben gazdag három óra volt, kezdve a rajttól. Volt egy incidensem Lewis Hamiltonnal, valójában nem láttam semmit, amikor mellém került. Sajnálom őt, onnantól kezdve pedig komoly csatát vívtam – nyilatkozta a boldog győztes, Button a futamot követően. – Kaptam egy áthajtásos büntetést a biztonsági autó mögött megválasztott sebesség miatt, szóval háromszor kellett keresztülverekednem magam a mezőnyön. Az utolsó körben utolértem Vettelt, szélesen fordult a pálya vizes oldalán, és kihasználtam a lehetőséget.”

Kanadai Nagydíj, pontszerzők: 1. Jenson Button (brit, McLaren), 2. Sebastian Vettel (német, Red Bull), 3. Mark Webber (ausztrál, Red Bull), 4. Michael Schumacher (német, Mercedes), 5. Vitalij Petrov (orosz, Renault), 6. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 7. Kobajasi Kamui (japán, Sauber), 8. Jaime Alguersuari (spanyol, Toro Rosso), 9. Rubens Barrichello (brazil, Williams), 10. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso). A pontversenyek állása, pilóták: 1. Vettel 161 pont, 2. Button 101, 3. Webber 94, 4. Lewis Hamilton (brit, McLaren) 85, 5. Fernando Alonso (spanyol, Ferrari) 69, 6. Massa 32, 7. Petrov 31, 8. Nick Heidfeld (német, Renault) 29, 9. Schumacher 26, 10 Nico Rosberg (német, Mercedes) 26. Csapatok: 1. Red Bull 255, 2. McLaren–Mercedes 186, 3. Ferrari 101, 4. Renault 60, 5. Mercedes 52, 6. Sauber 27, 7. Toro Rosso 12, 8. Force India 10, 9. Williams 4.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 31., szombat

Legyűrte dán ellenfelét, döntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában

A címvédő Győri Audi ETO KC 29-28-ra legyőzte a dán Esbjerget a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti négyes döntőjének szombati első elődöntőjében.

Legyűrte dán ellenfelét, döntős a Győr a női kézilabda Bajnokok Ligájában
2025. május 31., szombat

Szigorú és tapasztalt – így jellemezte egy francia sportportál a szombat esti BL-döntő vezetésével történelmet író Kovács Istvánt

Szigorú játékvezetőként jellemzi a nagykárolyi Kovács Istvánt az RMC Sport francia sportportál, amely abból az alkalomból közölt rövid portrét a partiumi sípmesterről, hogy ő vezeti a Bajnokok Ligája szombat esti d

Szigorú és tapasztalt – így jellemezte egy francia sportportál a szombat esti BL-döntő vezetésével történelmet író Kovács Istvánt
2025. május 30., péntek

Vízilabda: büntetődobásokkal elhódította a bajnoki címet a Nagyváradi VSK

Megnyerte a bajnoki címet a Nagyváradi VSK vízilabda-csapata, miután a bajnoki finálé mindent eldöntő ötödik mérkőzésén Bukarestben felülmúlta a címvédő Steaua együttesét.

Vízilabda: büntetődobásokkal elhódította a bajnoki címet a Nagyváradi VSK
2025. május 25., vasárnap

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua

Egyenlített a Nagyváradi VSK a román vízilabda-bajnokság döntőjében a címvédő Steaua ellen, így a bajnoki cím sorsa a május 31-ei ötödik mérkőzésen dől el.

Vízilabda: ki-ki meccsen dönti el a bajnoki cím sorsát a Nagyváradi VSK és a Steaua
2025. május 22., csütörtök

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség

A 2026-os női, illetve férfi korosztályos világbajnokságok közül háromra nyújtott be rendezési pályázatot a Román Jégkorongszövetség (FRHG) bukaresti, illetve székelyföldi helyszínekkel.

Három vb-rendezési pályázatot nyújtott be a jégkorongszövetség
2025. május 22., csütörtök

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt

Sok játékosban csalódott Diószegi László, a román labdarúgó élvonaltól búcsúzó Sepsi OSK elnöke.

Diószegi László: két út áll a Sepsi OSK előtt
2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához