Barka Emese örül a történelmi Eb-aranyéremnek
Fotó: Magyar Birkózó Szövetség/Facebook
Az 57 kilós Barka Emese lett a magyar birkózósport első női Európa-bajnoka, miután győzött a bukaresti kontinensviadal pénteki döntőjében. A sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta Tünde ugyanakkor ezüstérmet szerzett 65 kilogrammban.
A csepeli versenyző 4-2-re múlta felül az ukrán Tetjana Kitet, így a 2007-es, a 2013-as, a 2017-es és a tavalyi bronzérem után ezúttal aranyat nyert. Egyúttal a magyar csapat harmadik dobogós helyezését érte el a román fővárosban. Szerdán a szabadfogásúak 92 kilogrammos kategóriájában Veréb István, csütörtökön a nehézsúlyú Németh Zsanett harmadik lett.
A fináléban Kit az első lábra támadásával ledöntötte Barkát, aki viszont megőrizte lélekjelenlétét, a földön visszafogott ellenfelére, de ezt a mérkőzésvezető nem vette észre. Ritter Árpád szövetségi kapitány azonnal videobírót kért, és a visszajátszás után Barka is megkapta a maga két pontját (2-2).
A folytatásban egyikük sem változtatott a taktikáján, csakhogy az ukrán kétszer is belenyúlt a 29 éves magyar birkózó arcába, amiért mindkétszer megintették (4-2). Edzői az Európa Játékokon győztes Barkát óvatosságra intették, ő pedig betartotta az utasítást, hagyta, hogy Kit támadjon, de az akciókísérleteket felkészülten fogadta. Minden próbálkozást hárított, így a csütörtöki három találkozóján bemutatottnál kevésbé akciódús birkózással ugyan, de ismét győzött.
„Boldog vagyok. Ma nem birkóztam annyira jól, mint tegnap, nem sikerültek a támadások. Kikényszerítettem azokat a szituációkat, amelyekben jól érzem magam, de nem tudtam pontokat csinálni. Azért nyertem, mert mindennél jobban akartam győzni” – értékelte az MTI-nek pályafutása legnagyobb sikerét Barka.
Ugyancsak pénteken a román színekben versenyző, 23 éves sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta Tünde ezüstérmet szerzett női 65 kilogrammban, miután a fináléban alulmaradt az azeri Jelisz Manolovával szemben.
15-11 arányban legyőzte Romániát a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri vizes világbajnokságon pénteken megrendezett keresztbejátszáson, így a negyeddöntőben, a legjobb nyolc között szerepelhet.
A kupagyőztes Paksi FC 3-0-ra kikapott a Kolozsvári CFR vendégeként a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának csütörtöki visszavágóján, így 3-0-s összesítéssel búcsúzott a sorozattól és a Konferencia-ligában folytatja szereplését.
A magyar válogatott 10–9-es vereséget szenvedett az Európa-bajnok spanyol csapattól a szingapúri vizes világbajnokság férfi vízilabdatornáján, így másodikként jutott tovább csoportjából.
Második mérkőzését is megnyerte a magyar férfi vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokság csoportkörében: Varga Zsolt együttese hétfőn 23-18-ra diadalmaskodott a japánok felett.
A Chelsea nyerte az első, 32 csapatosra bővített labdarúgó-klubvilágbajnokságot, mivel vasárnap a New York-i döntőben 3-0-ra legyőzte a Paris Saint-Germain együttesét.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
szóljon hozzá!