Budapesten tárgyalt az UEFA elnöke

Michel Platini, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke szerint sokat segíthet a futball globális problémáinak megoldásában, így például a fogadási csalások elleni harcban vagy az utánpótláskorú játékosok védelmében Orbán Viktor miniszterelnök, mivel január elsejétől Magyarország lesz az Európai Unió soros elnöke.

MTI

2010. december 09., 10:112010. december 09., 10:11

A francia sportdiplomata a budapesti látogatása után tartott tegnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar kormányfővel azonos hullámhosszon volt ezekben a kérdésekben.

A több mint egyórás találkozójukon jelen volt Csányi Sándor, a magyar szövetség (MLSZ) elnöke is, aki arról számolt be, hogy a miniszterelnök újra megígérte egy új, nemzeti stadion felépítését belátható időn belül a Puskás Ferenc-stadion helyén. Az MLSZ-elnök újságírói kérdés kapcsán jelezte: előbb készüljön el az új létesítmény Budapesten és Debrecenben is, és utána el lehet gondolkodni azon, hogy Magyarország kandidáljon-e nagyszabású eseményre.

Csányi az eddigi elnöki munkájával kapcsolatban azt mondta, 21 helyes előrelépésre nem számított a FIFA-világranglistán, de jó döntésnek tartja, hogy Erwin Koemant Egervári Sándor váltotta a szövetségi kapitányi poszton, és jó úton vannak a strukturális átalakítások tekintetében is. Csányi Sándor ismertette az MLSZ irányvonalát Platinivel, kiváltképpen a tervezett utánpótlásprogramokat és az infrastruktúra-fejlesztést, melyekre az UEFA-elnök ígérete alapján vélhetően új források állnak majd a tagszövetségek rendelkezésére a jövő tavaszi, párizsi kongresszust követően. Ez azért is fontos szerinte, mert 500 új pályát szeretne létesíteni az MLSZ az OLLÉ-program folytatásaként.

A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának tájékoztatása szerint „a szívélyes hangulatú találkozón a felek megállapították, hogy a gazdasági válság ellenére a labdarúgás továbbra is prosperáló, fejlődő üzletág, népszerűsége világszerte folyamatosan nő”.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben