Fotó: Facebook/F1
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte vasárnap az Azerbajdzsáni Nagydíjat, a Forma-1-es idény negyedik futamát, így ismét átvette a vezetést a pontversenyben.
2019. április 28., 19:012019. április 28., 19:01
2019. április 28., 21:482019. április 28., 21:48
A pályafutása ötödik győzelmét elérő Bottas mögött csapattársa, a címvédő és ötszörös világbajnok brit Lewis Hamilton lett a második. Korábban még soha nem fordult elő, hogy egy csapat a szezon első négy versenyén dupla sikert aratott, erre most először a Mercedes volt képes. Bakuban a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája végzett a harmadik helyen.
Pierre Gasly, Robert Kubica és Kimi Räikkönen csak a bokszutcából kezdhette meg a versenyt büntetés miatt.
A kerékcseréket követően visszaállt a korábbi sorrend, egy kivétellel: hosszú ideig Leclerc vezetett, mert lendületét látva csapata halogatta az abroncsok cseréjét. A Ferrari taktikusai némileg elszámították magukat, mert a monacói versenyző előnye fogyni kezdett, majd a 32. körben Bottas, aztán Hamilton is megelőzte őt. Leclerc a hatodik helyre tért vissza, és végül ötödikként zárt, de mivel ő érte el a verseny leggyorsabb körét, pluszpontot kapott.
A Forma-1-es világbajnoki sorozat két hét múlva Barcelonában folytatódik.
Végeredmény, Azerbajdzsáni Nagydíj, Baku (51 kör, 306,1 km, a pontszerzők):
1. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 1:31.52.492 óra
2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 1.524 másodperc hátrány
3. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 11.739 mp h.
4. Max Verstappen (holland, Red Bull) 17.493 mp h.
5. Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 1:09.107 perc h.
6. Sergio Pérez (mexikói, Racing Point) 1:16.416 p h.
7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, McLaren) 1:23.826 p h.
8. Lando Norris (brit, McLaren) 1:40.268 p h.
9. Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 1:43.816 p h.
10. Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 1 kör hátrány
A vb-pontversenyek állása 4 futam után (még 17 van hátra):
Pilóták:
1. Bottas 87 pont
2. Hamilton 86
3. Vettel 52
4. Verstappen 51
5. Leclerc 47
Csapatok:
1. Mercedes 173
2. Ferrari 99
3. Red Bull 64
4. McLaren 18
5. Racing Point 17
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.
szóljon hozzá!