Borult a papírforma a montenegrói Podgoricában rendezett női kézilabda-Bajnokok Ligája-mérkőzésen: a Ferencváros 33-25-re legyőzte a Buducsnosztot az első középdöntős csoport 3. fordulójában.
2017. február 13., 15:542017. február 13., 15:54
A vasárnap esti rangadón már az első percektől a budapesti együttes vezetett, a különbség pedig folyamatosan nőtt a felek között – a félidő hajrájában már a tíz gólt is elérte. Ezen a román válogatott Cristina Neagu sem tudott változtatni, három gólja csak szépségtapasz volt a Bíró Blanka kapusvédéseivel és Szucsánszki Zita támadásaival parádézó vendégekkel szemben. A fiataljait pályára küldő Buducsnoszt a szünet után is alárendelt szerepet játszott, miközben Elek Gábor tanítványai begyűjtötték az összetettbeli második helyüket megerősítő két pontot.
A montenegróiakat edző Dragan Adzsics szerint ilyen rosszul még sosem látta játszani a csapatát, csalódott benne. Az összetettben a 13 pontos Vardar Szkopje mögött két ponttal elmaradva második a Fradi, miközben Neaguéknak mindössze 8 ponttal állnak a harmadik helyen. Mögöttük Metz (6), Thüringer (4), Asztrahanocska (0) a sorrend.
A második csoportban a BL-címvédő, román bajnok Bukaresti CSM szezonbeli legmeggyőzőbb teljesítményét nyújtva 33-25-re legyőzte hazai pályán a dán Team Esbjerget, miközben a listavezető Győri ETO hatalmas hajrával mentett pontot a vendég Larvik ellen. A norvég alakulat három perccel a lefújás előtt még három góllal vezetett, de Ambros Martín tanítványai végül 27-27-es végeredménnyel szereztek pontot. Ezek után az összetettben Győr (11 pont), Midtjylland (8), Larvik (8), CSM (7), Krim Ljubljana (6) és Esbjerg (2) a sorrend.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!