Felkészülés. Nehéz BL-rajtra számít a Kolozsvári CFR
Fotó: facebook/cfr 1907
Kényelmetlen kiszállásra számít a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a Bajnokok Ligájában, az első selejtezőfordulóban ugyanis a kazah Asztana lesz az ellenfele. A Ferencváros a Mol Vidi egyik tavalyi „áldozatát”, a bolgár Ludogorecet húzta a keddi sorsoláskor. Az Európa Ligában az FCSB és a Debrecen elkerülték egymást, a papírforma szerint pedig verhető ellenfeleket kaptak a kvalifikáció első körére.
2019. június 18., 19:282019. június 18., 19:28
2019. június 19., 07:532019. június 19., 07:53
A Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a kazah Asztanát, a Ferencváros pedig a bolgár Ludogorecet kapta kedden ellenfélként a Bajnokok Ligája első selejtezőfordulójára. A román és a magyar bajnok egyaránt idegenben kezd majd. Az első meccseket június 9–10-én, a visszavágókat pedig július 16–17-én rendezik.
A CFR és a Ferencváros ugyanazon az öt lehetséges ellenfélen osztozhatott, mivel mindkét gárdát az első csoport nem kiemelt együttesei közé sorolták. Sorrendben a kazah Asztana, a bolgár Ludogorec, a tavaly főtáblás szerb Crvena zvezda, a macedón Shkendija és a svéd AIK voltak magasabban rangsorolva a román és a magyar bajnokcsapatoknál. A macedón gárdát már az első húzáskor „elvitték”, hogy utána a szerb és a svéd bajnok is kikerüljön a kalapból. Ennek fényében már egyik fél sem mondhatja magát szerencsésnek, mert bár a Fradinak épp az a Ludogorec jutott, amelyiket egy évvel ezelőtt a Mol Vidi FC a második körben kiejtett, a bolgár csapatnak jelentős nemzetközi tapasztalata van a korábbi esztendőkből, és a szakvezetőjét is leváltotta a tavalyi idény kudarca óta.
– idézte a Fradi hivatalos honlapja játékosát, Leandrót.
Nem lesz tehát egyszerű feladata a magyar bajnoknak, ugyanakkor a tavalyi idény után a fellegváriak sem vehetik félvállról a csoportban legmagasabb UEFA-koeficienssel rendelkező Asztanát – amely Dorin Rotariut is foglalkoztatja, és az elmúlt szezonokban rendre főtáblás volt a BL-ben vagy az Európa Ligában. A csapatmenedzser, Bogdan Mara szerette volna, ha elkerülik a kazahokat, bevallása szerint
„Kényelmetlen ellenfél, fantasztikus lenne továbbjutnunk ellenük” – mondta a DigiSportnak, hozzátéve, hogy a pálya, az időeltolódás és a hosszú utazás problémát jelenthet majd az Asztana elleni meccskor.
A CFR egyébként Cristian Manea, Lang Ádám, Bryan Nouvier és Cristian Bud után a 30 éves horvát középpályással, Mate Malesszel is felbontotta a szerződést, miután az elmúlt szezonban mindössze csak nyolc mérkőzésen lépett pályára. Az immár Ausztriában edzőtáborozó együtteshez ugyanakkor csatlakozott Andrei Burcă hátvéd, a 2014–2015-ös szezonban megismert jobbhátvéd, Mateo Sucic és az egy szezon után visszatérő kapus, Cosmin Vâtcă, de leigazoltak egy csatárt is Mario Rondon személyében, és a középpályás Luis Aurelio is fellegváriak mezét öltheti magára. A kolozsváriak öt barátságos mérkőzést is leszerveztek a külföldi felkészülésük idejére, így például június 22-én a Crvena zvezdával játszanak, 29-én pedig a Prágai Sparta lesz a gyakorlópartnerük.
A legrangosabb európai klubtorna első selejtezőkörében amúgy összesen harminckét együttes szerepel. A második körben négy bajnok csatlakozik a 16 továbbjutóhoz a bajnoki ágon, miközben további négy együttes a nem bajnoki ágon kezd. A harmadik fordulóban is megmarad a két ág, így például az Ajax bajnoki ágon, kiemeltként startol, miközben például a Porto a nem bajnoki ágon, de ugyanezen szakaszban csatlakozik a küzdelemhez. A rájátszáskor már csak két új csapat kapcsolódik be a kvalifikációkba. Európa legerősebb bajnokságainak képviselői (Barcelona, Atlético Madrid, Real Madrid, Valencia, Manchester City, Liverpool, Chelsea, Tottenham, Bayern München, Dortmund, Leipzig, Leverkusen, Juventus, Nápoly, Atalanta, Internazionale, Paris Saint-Germain, Lille, Zenit, Lokomotiv Moszkva, Benfica, Sahtar, Genk, Galatasaray), valamint a BL-címvédő és az EL-győztes kvótáját megöröklő Salzburg, illetve a Lyon a főtáblán kezdenek.
Kedden sorsolták az Európa Liga első körének párosításait is, ahol a harmadik csoportból az FCSB-t kiemeltként húzták ki, szemben az ugyanott nem kiemelt Debrecennel.
Kiemelt volt ugyanakkor az ötödik csoportban a Fehérvár, amelyik majd a montenegrói Zetával játszik oda-vissza vágó alapon, miközben a hatodik csoportból kihúzott Honvédnak vagy a kilencedik kalapba sorolt Craiovának az UEFA-pontozás alapján erősebb ellenfél jutott a litván Zalgiris Vilnius, illetve az azeri Sabail személyében. A Craiova és a Fehérvár idegenben játsszák le az első meccset, hogy utána egy héttel később hazai környezetben rendezzék a visszavágót. A Román Kupa-győztes Viitorul a második fordulóban kapcsolódik be a második számú európai klubtornába. Annak a körnek a párosításait ma sorsolják.
Erősít a Sepsi OSK
A Temesvári Ripensia kapusát, a 21 éves Horațiu Moldovant igazolta le kedden a Sepsi OSK élvonalbeli labdarúgócsapata. A fiatal hálóőr három évre szóló szerződést írt alá a László Csaba edzette gárdával, amely jelenleg Ausztriában edzőtáborozik. A háromszékiek keretéből korábban távozott Rudolf Sebastian hátvéd, érkezett viszont a 27 éves hátvéd, Andrei Sin, a 27 éves macedón belső védő, Risto Mitrevski, a 27 éves holland középpályás, Hilal Ben Moussa és a 28 éves horvát belső védő, Hrvoj Barisic.
Fizikailag és morálisan egyaránt emberpróbáló a Budapest–Bamako-rali, hiszen félelmetes terepeken kell sok ezer kilométert megtenni, ahol szörnyű emberi sorsokkal találkoznak a résztvevők – értékelte a Krónikának Vajda Lóránd szatmárnémeti motoros.
Molnár Endre vízilabdázót a nyári, szingapúri vizes világbajnokságon beiktatják a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába (ISHOF). A kapuslegenda székelyföldi származású, Gyergyószentmiklóson született.
A címvédő Liverpool lesz a továbbjutását már szerdán bebiztosító Newcastle United ellenfele az angol labdarúgó Ligakupa döntőjében.
A spanyol futballbírók keresnek a legjobban Európában: a nemzetközi szereplésekkel akár az évi 300 ezer eurós fizetést is elérhetik. Kovács István nagykárolyi játékvezető ettől távol áll, de nem szégyenkezhet.
Vereséggel kezdte a Nagyváradi VSK a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körét, miután csoportja szerda esti első mérkőzésén hazai medencében kikapott az olasz Savonától. A csoport rangadóján a címvédő Ferencváros lelépte spanyol ellenfelét.
Kétszettes (6:1, 6:1) sima vereséget szenvedett kedd este Simona Halep Lucia Bronzettitől Kolozsváron a 275 094 dolláros összdíjazású Transylvania Open első fordulójában. Halep a mérkőzést követően bejelentette visszavonulását.
A címvédő Real Madrid a 2023-ban győztes Manchester Cityvel csap össze a labdarúgó Bajnokok Ligájában a nyolcaddöntőbe jutásért.
A Ferencváros hazai pályán 4–3-re legyőzte a holland AZ Alkmaar csapatát az Európa-liga alapszakaszának utolsó fordulójában, így a 17. pozícióban végzett és bebiztosította helyét a sorozat februári folytatásában.
A spanyol labdarúgó élvonalban szereplő Real Valladolidban folytatja pályafutását Nikitscher Tamás magyar válogatott focista.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 31-30-ra kikapott a társházigazda horvátoktól a világbajnokság negyedöntőjében, így búcsúzott, és a nyolcadik helyen végzett.
szóljon hozzá!