Fotó: Mediafax
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc első mérkőzéseit április 21-én és 22-én a pályaelőnnyel rendelkező Ploieºti otthonában rendezik. A másik ágon – a sorsdöntő meccsen a vendég Otopeni-i CS-t 75:67-re verő – a Dinamo a Piteºti-i BCMUS Argeº-sel méri össze erejét.
Mircea Cristescu, a kolozsváriak ügyvezető elnöke hosszú idő után elégedetten nyilatkozott. „Tanultunk hibáinkból, bebizonyítottuk, hogy helyünk van a legjobb négy között. Nehéz párharcon vagyunk túl, de a komoly megmérettetés csak most következik. A Ploieºti az esélyesebb a döntőbe jutásra, de ha a játékosaink megértik, hogy ez a párharc a bajnokság sava-borsa, és mindent megtesznek a sikerért, kiengesztelhetjük szurkolóinkat egy finálés szerepléssel” – mondta a klubvezető. A másik oldalon Adrian Vermeºan, az Elba alelnöke – annak ellenére, hogy megkérdőjelezte a bíráskodás pártatlanságát – kijelentette: az U rendelkezik az A osztály legjobb játékoskeretével, és sok sikert kívánt Miodrag Periszics tanítványainak a címvédő elleni elődöntőben.
Második csoportmérkőzését is megnyerte a magyar női vízilabda-válogatott a szingapúri világbajnokságon: Cseh Sándor együttese a torna vasárnapi játéknapján 33-13-ra diadalmaskodott a japánok felett.
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.