Răzvan Burleanu FRF-elnök akarata érvényesült
Fotó: Frf.ro
Leszavazták az élvonalbeli klubok képviselőit a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) hétvégi közgyűlésén, és Răzvan Burleanu elnök minden javaslatát elfogadták. A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) perrel fenyegetőzik.
2017. május 29., 13:482017. május 29., 13:48
Hiábavalónak bizonyultak a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) próbálkozásai, mert a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) hétvégi közgyűlése végül elsöprő többséggel szavazta meg az elmúlt időszakban többek által is vitatott alapszabály-módosításokat.
A szombati ülésen a vártaknak megfelelően
hiszen utóbbiak már korábban is elvetették Răzvan Burleanu FRF-elnök azon javaslatát, amely szerint a Liga 1-es mérkőzések közvetítési díjából származó bevétel öt százalékát utalják át a szövetségnek, hogy azt a másod- és harmadosztályos alakulatok támogatására fordítsák.
Az Agerpres beszámolója szerint az LPF-et irányító Gino Iorgulescu most ismét hangot adott nemtetszésüknek, rákérdezve, hogy az FRF miért nem hívja le már három éve a sportminisztériumi támogatásokat.
„Inkább fordított szolidaritásról kellene beszélnünk. A szövetség támogassa az élvonalbeli csapatokat és a válogatott játékosokat. Ne felejtsük el, hogy vannak csődvédelem alatt álló klubok is, akik részesednek a televíziós közvetítési díjakból, és az összeg szerepel az átszervezési tervükben. Rengeteg jogi pereskedésnek engedne teret ez a szabályzás, és már a büntetőjogi területet súrolja” – figyelmeztetett.
A liga csütörtöki közgyűlésén elhangzottaknak megfelelően Iorgulescu megjegyezte azt is, nem értenek egyet azzal sem, hogy az utánpótlás-nevelés képviselőinek számát a Liga 1-es alakulatok kárára növeljék a végrehajtó bizottságban. „Értem én, hogy kellemetlen személy vagyok az ön (Burleanu – szerk. megj.) számára, és meg akar tőlem szabadulni, de az élvonalbeli klubok érdekeit megfelelően kell képviselni a vezetőtanácsban” – szögezte le Iorgulescu.
Burleanu válaszként megjegyezte, hogy az FRF tizenegy új projektet finanszíroz, és a sportminisztériumtól csak azért nem kért állami támogatást, hogy annak képviselőjét ne kelljen bevenniük a végrehajtó bizottságba. „Az egész tevékenységünket irányíthatná, és akkor
– érvelt. Megjegyezte, hogy az alapszabály-módosítás mindössze a szolidaritás elvére vonatkozik, nem pedig konkrét összegekről szól, a végrehajtó bizottság összetételének módosítását pedig az arányossági szempontok, illetve UEFA-iránymutatások indokolják.
Az élvonalbeli klubok képviselőin kívül csak Cristian Balaj játékvezető, a nagybányai labdarúgó-egyesület képviselője szavazott nemmel a módosításokra, amelyek között elfogadták azt is, hogy a soron következő, jövő évi tisztújító közgyűlésen már
Ezzel gyakorlatilag az Európa Labdarúgó-szövetség technikai igazgatóját, Ionuț Lupescut zárták ki a versengésből, aki sajtóhírek szerint Burleanu legnagyobb kihívója lehetett volna. Érdekesség egyébként, hogy a regnáló FRF-elnök a most elfogadott statútummódosítás szerint nem indulhatott volna el a 2014-es választásokon. Az élvonalbeli klubokat képviselő Florin Prunea a közgyűlés után leszögezte, hogy a következő napokban egyeztetnek a Liga 1 résztvevőivel és várhatóan beperelik az FRF-et.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!