2013. március 08., 08:072013. március 08., 08:07
A táblázatra tekintve ezúttal a temesváriak számítanak a párharc esélyesének: Valentin Velcea együttese a második helyen áll, veretlenül zárva az őszi idényt, míg a 26 ponttal rendelkező riválisánál 9-cel kevesebbet gyűjtött UTA az ötödik. A piros-fehérek háza táján a tél folyamán sokáig nagy volt a bizonytalanság, ám egy új befektető érkezésével, ha későn is, de rendeződtek a bajos ügyek. A megmentő Adrian Marţian kolozsvári üzletember, aki kifizette a klub égető adósságait, és az elmaradt bérek törlesztését is elkezdte. Marţian korábban közel állt a Kolozsvári U átvételéhez, ám végül Aradon kötött ki, nagyrészt jó barátja, Adrian Falub vezetőedzőnek köszönhetően. Marţian luxusautó-kereskedéssel foglalkozik, illetve bioüzemanyag-előállításban is utazik – utóbbi cégét Adrian Mutu válogatott futballistával közösen működteti Olaszországban.
Bár az UTA játékosai csak akkor fogtak neki a rendszeres edzéseknek, amikor az ACS Poli már visszatért csaknem háromhetes antalyai edzőtáborából, az aradi klubvezetők az anyagi biztonság tudatában a feljutást tűzték ki célul. Az első nagy lépést a második feljutó helyen álló ACS Poli legyőzésével tehetik meg. „A temesváriak a meccs favoritjai, ezt el kell ismernünk. Egy erőnlétileg felkészültebb, összeszokottabb, nyugodt telet maga mögött tudó és a táblázaton is jobban álló csapatot látunk vendégül, de így is le tudjuk győzni őket, ha mentálisan és taktikailag is sikerül felülkerekednünk” – nyilatkozta Adrian Falub, aki hozzátette, az éllovas Brassói Corona, az ACS Poli, a Marosvásárhelyi FCM és a Damila Măciuca is az UTA-énál nagyobb esélyekkel rendelkezik a feljutásra, de a hat bajnoki címmel büszkélkedő klub hagyományai arra kötelezik a csapatot, hogy még idén mindent megtegyen a Liga 1 eléréséért. Ezt a klubvezetés egy „sokat látott” ügyvezető igazgató kinevezésével próbálja támogatni: Gheorghe Constantin korábban a szövetség bírói testületét is vezette – ez irányú pályafutásának a Penescu-féle, letartóztatással zárult korrupciós botrány vetett véget –, legutóbb pedig az FC Oltot igazgatta; jelenleg a Liga 2-es csapatokat képviseli a FRF végrehajtó bizottságában.
Temesvári oldalon szintén nagy önbizalommal várják az idénykezdetet. Valentin Velcea nem ígér szép focit, szívesen nyerne csúnya játékkal is a nagy riválisok összecsapásán. „Március 8. alkalmából szeretnénk örömet szerezni a nőknek még akkor is, ha ezzel elrontjuk az Öreg Hölgy ünnepét” – kapcsolta öszsze viccesen Velcea a meccset a nőnappal és az Aradi UTA becenevével.
A 2. csoportban csupán 12 együttes vág neki a tavaszi idénynek, ugyanis a Gyulafehérvári Unirea vezetői megerősítették, hogy nem folytatják. A Nagyszebeni Voinţa még az ősszel, menet közben visszalépett, az FC Olttal egyesült ALRO Slatina és a Rékás helyén, ACS Poli néven „újjászületett” FC Temesvár pedig el sem kezdte a szezont. Mivel a menetrendet még 16 csapattal készítették el, sokszor – így a hétvégén is – előfordul majd, hogy négy csapat szabadnapos, és fordulónként csak négy meccset rendeznek.
A 2. csoport állása:
1. Brassó 12 8 3 1 22-11 27
2. Temesvár 12 7 5 0 22-10 26
3. Marosvásárhely 12 6 2 4 15-11 20
4. Măciuca 12 5 3 4 16-15 18
5. UTA 12 4 5 3 14-9 17
6. Mioveni 12 3 6 3 14-13 15
7. Argeş 12 4 2 6 16-16 14
8. Bihar 12 3 5 4 16-18 14
9. Luceafărul 12 3 5 4 12-15 14
10. Rm. Vâlcea 12 3 3 6 10-19 12
11. ALRO 12 2 5 5 9-12 11
12. Gyulafehérvár 12 3 2 7 12-22 11
13. Nagybánya 12 2 4 6 10-17 10
A Gyulafehérvár visszalépett.
Liga 2, 2. csoport, 16. forduló, péntek: Aradi UTA–Temesvári ACS Poli (Digi Sport 1, 18.00). Szombat: FC Argeş–Nagyváradi Luceafărul, Marosvásárhelyi FCM–Damila Măciuca, Nagyváradi Bihar FC–CS Mioveni (Digi Sport 1, 15.00). Az FC Olt, a Nagybányai Máramaros U FC, a CSM Râmnicu Vâlcea és a Brassói Corona szabadnapos.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.