A 9716 férőhelyes új Ifjúsági Stadiont összesen 164 millió lejből építenék meg
Fotó: Facebook/Allen Coliban
Zajlanak az előkészületek a brassói Ifjúsági Stadion lebontására, hiszen közeleg a helyébe tervezett új aréna építési munkálatainak kezdete: öt cég jelentkezett a csaknem 10 ezer férőhelyes létesítmény kivitelezésére kiírt liciten. Az összesen több mint 30 millió euróból megvalósuló új stadion annak az arénának a helyén épül meg, amely bő két évtizede világsztárokat is vendégül látott a brassói foci „csúcsmérkőzésén”.
2025. március 16., 17:422025. március 16., 17:42
2025. március 16., 17:472025. március 16., 17:47
Jól halad az új brassói stadion megépítését célzó folyamat: miután tavaly novemberben a kormány jóváhagyta a műszaki-gazdasági mutatókat, a minap lezárult a tervezés és kivitelezés jogát felkínáló közbeszerzési eljárás. A licitre öt cégtársulás jelentkezett, köztük egyik fővállalkozóként a Bog’art nevű cég, mely a Brassó–Vidombák nemzetközi repülőteret építette, illetve egy másik jelentkező a MIS Grup, amely jelenleg az új brassói sportcsarnokon dolgozik.
a leendő nyertesnek 5 hónapnyi tervezési és 19 hónapnyi kivitelezési időszakot hagytak jóvá. A mostani licit áfa nélkül 109 millió lejt biztosít a megvalósításra az Országos Beruházási Társaság (CNI) költségvetéséből.
„Az Ifjúsági Stadion lebontásának és újjáépítésének minden feltételét teljesítettük. Azt szeretnénk, ha ez a stadion a következő három évben elkészülne” – jelentette ki nemrég a Sport.ro portálnak Dan Ghiță brassói alpolgármester. Aki szerint zajlanak az előkészületek, hamarosan nekifoghatnak a régi, bő két évtizede Silviu Ploeșteanuról elnevezett aréna ledózerolásának, amely azok után került a város birtokába, hogy 2019-ben a valaha volt Brassói FC csődbiztosa végleg elvesztette a létesítmény tulajdonjoga ügyében zajló pert.
A régi stadion csaknem 90 évet szolgált
Fotó: Wikipedia/ Yonutz90 bv
A jelenlegi Ifjúsági Stadiont 1933–1937 között építették, átadásakor még II. Károly román király nevét viselte. Jelenleg 8800 néző befogadására alkalmas, de ennyien már csak az új arénában gyűlhetnek össze.
Történt ugyanis, hogy a Brassói FC 2001-ben bajnoki bronzérmesként – korábban 1974-ben érte el ezt az eredményt, ennél szebben csak az 1960-as ezüst csillogott – az UEFA-kupában állt rajthoz, ahol az örmény Mika Astarak selejetezőkörös búcsúztatása után az első fordulóban nem mással került szembe az erdélyi csapat, mint az Internazionale Milánóval.
Az első idegenbeli meccsen a papírformának megfelelően 3-0-ra nyert az olasz sztárcsapat, de a visszavágó előtt így is futballünnepre készülhettek a brassói és erdélyi focidrukkerek – legalábbis készültek volna, ha a Brassói FC akkori tulajdonosa, Ioan Neculaie nem akar meggazdagodni belőlük. Ugyanis a klub szinte csillagászati összegeket kért egy belépőért, aminek következtében a stadion negyede sem telt meg...
A szégyen láttán félidőben megnyitották a kapukat, de így is kevesen láthatták élőben, amint
A találkozót egyébként szintén 3-0-ra nyerte az Inter Ventola (2) és Guly góljaival.
Visszatérve a jelenbe: a stadionbontásról és -építésről nyilatkozó brassói alpolgármester szerint egy vidéki csapatnak manapság bőven elég egy 8-10 ezres stadion – ezzel a mostani stadiontervvel szemben megfogalmazott egyik legfőbb kritikára reagált, miszerint túl kicsi: míg a már épülő új sportcsarnok is nagyobb befogadóképességgel, 10 075 férőhellyel rendelkezik majd.
Az új stadion a szerződéskötés és engedélyezés után két év alatt épülhet meg
Fotó: Facebook/Allen Coliban
Minden esetre bármekkora is egy új stadion: csak legyen csapat is hozzá. Ugyanis a Cenk alatti város is abban a helyzetben van, mint számos más, nagy futballhagyományokkal rendelkező erdélyi város: nincs élvonalbeli együttese – akárcsak a következő években szintén új stadiont kapó Temesvárnak, Nagyváradnak, Besztercének vagy Vajdahunyadnak. Sőt Brassó csak a harmadosztályban képviselteti magát az SR Brassó révén, amelyet a szurkolók pénzelnek (jelenleg a 6. csoport harmadik helyén állnak), illetve a Kids Tâmpa nevű együttes által.
Korszerű, több mint 9700 férőhelyes stadion fog épülni Brassóban – tájékoztatott csütörtökön Mihai Constantin.
A brassói helyi önkormányzat – a politikai csatározások ismeretében kissé váratlanul – megszavazta egy új stadionterv műszaki és gazdasági mutatóit.
Nyolcvanéves a Partium, Erdély, Románia egyik legszeretettebb és legsikeresebb futballcsapata, az Aradi UTA, azaz az Öreg Hölgy, amely – „stílusosan” – futballmeccsel ünnepelt pénteken este.
Pénteken ünnepli alapításának 80. évfordulóját Arad labdarúgócsapata, az UTA, és idén lesz 115 éve, hogy megszületett a klub egykori tulajdonosa, báró Neuman Ferenc. Piros Dénes nyugalmazott kémiatanár személyesen ismerte Feri bárót.
A Gyergyói HK nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a döntő hatodik mérkőzésén idegenben 3–1-re legyőzte az Csíkszeredai Sportklubot, ezzel összesítésben 4–2-vel zárta le a párharcot.
Két nagyszabású, több mint 1,168 milliárd lej értékű beruházással gyorsítja fel a román kormány a sportinfrastruktúra korszerűsítését.
Kialakult az elődöntő mezőnye, miután szerdán az Internazionale és az Arsenal jutott négy közé a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntős párharcából.
Április 18-án, pénteken ünnepli megalapításának 80. évfordulóját Arad első számú labdarúgócsapata. Az UTA a Sepsi OSK-val játszik bajnoki mérkőzést az évfordulón, de azt megelőzően egész héten különböző programokra várják a szurkolókat.
A Gyergyói HK házigazdaként 3-2-re nyert a Csíkszeredai Sportklub ellen a jégkorong Erste Liga döntőjének keddi, ötödik mérkőzésén.
Magyarország férfi vízilabda-válogatottja 18-15-re legyőzte a világbajnok horvát csapatot a világkupa podgoricai szuperdöntőjének vasárnap esti kisdöntőjében, és megszerezte a torna bronzérmét.
A kötöttfogásúak 87 kilogrammos súlycsoportjában világbajnoki címvédő Losonczi Dávid szombaton hatalmas csatában legyőzte az olimpiai címvédő bolgár ellenfelét, ezzel aranyérmet nyert a somorjai birkózó Európa-bajnokságon. Vitek Dárius bronzérmet nyert.
Aggasztja a Kolozsvári CFR labdarúgóklub vezetőségét és szurkolótáborát a városi rivális Universitatea, valamint bukaresti csapatok drukkereinek agresszív viselkedése.
szóljon hozzá!