A nagyöreg igaza

Az igazi pokol azonban valószínűleg a meccs után kezdődött Zidane számára, amikor is a szaksajtó nagy része kitámadta a francia focistát. Hogy kiöregedett, lassú, fékezi csapata támadójátékát. Táblákra rajzolt nyilakkal mutatták ki, hogy mennyivel stabilabb, erősebb, gyorsabb a gallok középpályássora Zidane nélkül. Ideje lenne visszavonulni – sugallták az újságírók, a szurkolók.
Pedig lehettek volna körültekintőbbek: a hasonlóan leírt, elhízással, nagyképűséggel vádolt brazil csatár, Ronaldo ugyanis akkor már elkezdte lőni a gólokat, mintegy figyelmeztetve a pletykára éhes, folyton zsörtölődő szurkolókat és újságírókat, hogy egy-két kiló pluszban éppenséggel nem jelent legyőzhetetlen akadályt, ha már gólról van szó.
A kifogások ellenére a spanyolok elleni meccsen Zinedine Zidane visszatért a kezdőcsapatba. Az ibériaiak gólja után szinte hallani lehetett a bírálók egyre erősödő hangját: lassítja a támadást, fékezi a ritmust, le kéne cserélni. Akárhogy is, harmincnégy év az harmincnégy év, ideje lenne már visszavonulni.
Zizou eközben focizik. Passzt kapott, cselezett, felnézett, és továbbadta a labdát. Két perccel a vége előtt a franciák tizenhatosában ugrik fel, és fejeli ki a labdát. Másodperceken belül az ellenfél tizenhatosában tűnik fel, cselezik, felnéz, lő. Gól. A bírálók hangját elnyomja a kitörő öröm, Zidane végre ünnepelhet, a gallok pedig bizonyítottak.
Furcsamód a meccs után már nem volt beszédtéma Zizou életkora. A gólról beszéltek, meg az egyre meggyőzőbben játszó franciákról. Akik majd a brazilok ellen játszhatnak. Zidane Ronaldo ellen. Az öreg a kövér ellen. A lassú a nagyképű ellen. Ketten, akikről az örökös bírálók épp csak azt felejtik el néha, hogy futballisták. És nem is akármilyenek.