Fotó: Vörös Dávid/MJSZ
A magyar jégkorong-válogatott 5-1-re kikapott a házigazda szlovén csapattól a ljubljanai divízió I/A világbajnokság pénteki játéknapján, így a biztos feljutáshoz vasárnap pontot kell szereznie Románia ellen, de akár már szombaton az elitbe kerülhet Sean Simpson szövetségi kapitány alakulata.
2022. május 06., 23:212022. május 06., 23:21
2022. május 06., 23:302022. május 06., 23:30
Erősen kezdett a házigazda, vezetést szerzett, majd 1-1 után a 27. percben öt másodperc alatt két gólt ütött. A folytatásban csak fellángolásai voltak a magyaroknak, akik a végén még két gólt kaptak kilenc másodperc alatt az 58. percben, így most a szlovénok örülhettek a feljutásnak. Mivel a Koreai Köztársaság együttese délután kikapott Litvániától, ezért a magyaroknak elegendő lett volna pontot szerezniük a házigazda ellen az elitbe kerüléshez.
A szlovénokat eddig nem hozta lázba a torna, a szállodákban és az éttermekben azt kérdezték, hogy miért van olyan sok magyar szurkoló – jelentette az MTI tudósítója. A házigazda meccsein az első két fordulóban fél ház volt, és most először telt meg a Tivoli Aréna, ami 5000 nézőt jelentett. A már Ljubljanában tartózkodó magyar drukkerek, közel ezren a meccs előtt a belvárosban gyülekeztek, és jó hangulatban, énekelve együtt vonultak a csarnokhoz.
Sean Simpson szövetségi kapitány ezúttal is a remek formában lévő Rajna Miklósnak szavazott bizalmat, de a magyar kapus már a 31. másodpercben gólt kapott. Ziga Jeglic takarásból leadott lövésénél esélye sem volt. Mezőnyfölényben voltak a hazaiak, sokat lőttek, egyszer Rajna a maszkjával védett. A harmad derekán már 10-1 volt a kapuralövés. Macaulay Scott kiállítása alatt Rajnának ismét bravúrra volt szüksége, hogy ne változzon az állás. Ahogy kijött a nyomásból a vendégcsapat, egyenlített: Erdély Csanád értékesítette Terbócs István tökéletes passzát. A Fehérvár csatára negyedik gólját lőtte Ljubljanában.
Fotó: Vörös Dávid/MJSZ
A korábbinál kiegyenlítettebb volt a második harmad, Sofron István előtt adódott komoly helyzet, ám Gasper Kroselj hárított. A 27. percben viszont előbb egy kontrát váltott gólra Robert Sabolic, majd öt (!) másodperc múlva Horváth Milán bizonytalankodását Ziga Pance használta ki. A Fehérváron légióskodó Anze Kuralt kiállítását kivédekezte a házigazda, azonos létszámnál viszont már Rajnának akadt dolga.
A harmadik harmad Erdély büntetése miatt hazai emberelőnnyel indult, ám Sabolicot is kiküldték. A 46. percben a szlovén kapuba került a pakk, ám kiderült, hogy sok magyar játékos volt a jégen, így nem szépítés lett, hanem emberhátrány. Gól nem esett, ám Erdély megint ülhetett ki magasra tartott botért. Kuralt szólóját védte Rajna, majd a hajrában Magosi Bálint kapott 2+2 perces kiállítást, amit Sabolic és Ken Ograjencek használt ki kilenc másodperc különbséggel. Utóbbi kísérlete Macaulay korcsolyájáról pattant be.
Sikerével a szlovén válogatott jövőre az elitben szerepel. A vereség ellenére azonban a magyar csapat akár már szombaton továbbjut, ha Románia nem nyer alapjátékidőben Litvánia ellen. Amúgy biztosan a vasárnapi pontszerzés érne elit vb-s szereplést. A Simpson-csapat már csak akkor nem juthat fel, ha Románia szombaton és vasárnap is nyer, míg a Koreai Köztársaság nem győzi le alapjátékidőben Szlovéniát. Amennyiben az ázsiai együttes nyerne a házigazda ellen, abban az esetben maradna el a magyar feljutás, ha Romániától négygólos vagy annál nagyobb különbségnél kapna ki a magyar válogatott.
Fotó: Vörös Dávid/MJSZ
A tíz székely hokist felsorakoztató román válogatott eddig mindkét mérkőzését elveszítette a szlovéniai tornán: Julius Penzes legénysége 4–1-re kikapott Dél-Koreától, míg súlyos, 9-1-es vereséget szenvedett Szlovéniától.
Eredmény:
Szlovénia-Magyarország 5-1 (1-1, 2-0, 2-0)
------------------------------------------
gól: Jeglic (1.), Sabolic (27., 58.), Pance (27.), Ograjencek (58.), illetve Erdély (16.)
Korábban:
Litvánia-Koreai Köztársaság 5-3 (2-1, 1-1, 2-1)
Az állás: 1. (és már feljutott) Szlovénia 9 pont/3 mérkőzés, 2. Magyarország 6/3, 3. Litvánia 3/3 (8-9), 4. Koreai Köztársaság 3/3 (8-11), 5. Románia 0/2
A további program:
szombat:
Litvánia-Románia 16.30 (romániai idő szerint)
vasárnap:
Magyarország-Románia 16.30
Szlovénia-Koreai Köztársaság 20.00
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
szóljon hozzá!