Magyarország és Románia küldöttsége is bearanyozódott a törökországi Izmirben rendezett vívó-Európa-bajnokságon, ráadásul a két ország csapatai két számban is egymás ellen mérkőztek meg az első helyért.
„Két igazi nagy teljesítményt, igazi bravúrt láttam ezen a világbajnokságon. A címvédő Brazília elleni sikerünket, valamint Olaszország »stílusos« győzelmét a házigazda Németország ellen. Gratulálok az olaszoknak, le a kalappal. Találkozunk a döntőben” – harangozta be a berlini finálét a portugálok elleni megnyert elődöntő után Raymond Domenech, a franciák szövetségi kapitánya.
Elődöntő: Portugália–Franciaország 0-1
A 2000-es Európa-bajnokság elődöntőjében Zinedine Zidane a portugálok elleni, büntetőből lőtt aranygólja fináléba juttatta Franciaországot. Akkor a Roger Lemerre által vezetett gall kakasokra Olaszország várt utolsó ellenfélként, akiket szintén a hosszabbításban kiütve szerezték meg az aranyérmet.
Már-már földöntúli, ahogy a franciák ezen a vb-n újrajátsszák, újraélik az 1998–2000-es sikersorozatuk szinte minden főbb összecsapását. A csoportkör még az utóbbi évek kudarcait idézte Zidane, Henry, Vieira, Barthez vagy Thuram számára, és a selejtezőbeli társ, Svájc elleni újabb döntetlennél sem sejtették, hogy ezen a vb-n misztikus módon kísért majd a múlt.
A francia válogatottat néhány hete még élesen kritizáló hazai sajtó a világbajnokság elődöntőjében aratott portugálok elleni 1-0-s győzelem után, csütörtökön már szinte csak euforikus jelzőkkel illette a csapatot.
Gyászba borult Németország az olaszok elleni vb-elődöntő után
Felborított kukák, „tövestül” kicsavart utcai jelzőtáblák, síró nők és férfiak jelezték: véget ért a nagy álom. A német válogatott kedden este hosszabbítás után 2-0-s vereséget szenvedett Olaszországtól, és ezzel eldőlt, hogy csak a bronzéremért mérkőzhet a világbajnokságon.
Elődöntő: Németország–Olaszország 0-2
Abban a városban, ahol a német válogatott még sohasem kapott ki, ismét beigazolódott a hírhedt mondás hamissága, mely szerint a futballt huszonketten játsszák, és mindig a németek nyernek. Olaszországot ugyanis még nem győzte le a világbajnokságok történetében a Nationalelf, és ez a rossz sorozat a dortmundi elődöntőben is folytatódott, egy olyan meccsen, amely a két csapat 1970-es, mexikói összecsapását idézte fel,...
Könnyekben ér véget egy álom – összegezhetjük a Spiegel-online szalagcímével a lelkiállapotot, mely kedd éjjel telepedett Németországra. A sajtóban vállveregetve siratják a nemzeti tizenegyet: „Mégis hősök vagytok! Veletek sírunk!” áll a legolvasottabb napilap, a Bild címlapján.
Az olasz labdarúgás legnagyobb bundabotrányát tárgyaló perben az ügyész azt kérte a bíróságtól, hogy döntésével száműzze a címvédő Juventust a bajnokság harmadosztályába, a Serie C-be.
Július 9-ére várják az első ítéleteket
Rómában, az Olimpico stadion egyik tárgyalótermében ma kezdődik az olasz labdarúgás eddigi legnagyobb pere. A vádlottak listáján huszonhat személy és négy klub szerepel. A Juventus Torino, az AC Milan, a Lazio Roma és a Fiorentina csapatát az alsóbb osztályokba sorolás fenyegeti, ha beigazolódik, hogy részt vettek meccsek elcsalásában. Az első döntések július 7–9. között várhatók.