Jobb gólkülönbségének köszönhetően megnyerte a gdyniai Újévi Kupát a világbajnokság előtt álló magyar férfi kézilabda-válogatott, amely a szombati zárómérkőzésen 31-31-es döntetlent játszott az addig szintén százszázalékos házigazda lengyel csapattal.
Az Egyesült Államok teniszválogatottja hatodszor nyerte meg az ausztráliai Perth-ben rendezett Hopman Kupát, a nemhivatalos vegyescsapat-világbajnokságot, miután a szombati döntőben 2-1-re legyőzte Belgiumot.
Legyőzhetetlennek bizonyult Arn Gréta a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás női tenisztornán: a 31 éves játékos az elődöntőben a negyedik helyen kiemelt német Julia Görgest (7:6, 6:3), a döntőben pedig a címvédő belga Yanina Wickmayert is felülmúlta (6:3, 6:3).
Megvált sikertörténete egyik jelképétől a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata: Juan Emmanuel Culio a török Galatasarayhoz igazolt. A több nappal ezelőtt felröppent hírt először csütörtökön a Gheorghe Hagi által edzett isztambuli együttes honlapja erősítette meg.
Arn Gréta óriási bravúrt ért el a 220 ezer dollár összdíjazású aucklandi keménypályás tenisztorna csütörtöki negyeddöntőjében: 6:2, 7:5-re legyőzte az első helyen kiemelt, korábbi világelső orosz Marija Sarapovát. A nagy szélben lejátszott találkozón a 31 éves magyar kétszer is elvette riválisa adogatását az első szettben, majd a másodikban elvesztett szerváját követően sem remegett meg, s végül 1 óra 31 perc alatt győzte le Sarapovát, aki...
Ismét fegyelmi problémák miatt került a figyelem középpontjába Adrian Mutu (képünkön): a román válogatott csatárt kizárták az olasz labdarúgó-bajnokságban szereplő Fiorentina csapatából, miután a 31 éves futballista szerda este nem ment el a firenzeiek edzésére – távolmaradását nem jelezte és nem is indokolta meg.
Véget ért a „téli futballálom” Nagyváradon: a Bihar FC csütörtökön megkezdte felkészülését a másodosztály tavaszi idényére. A partiumi együttesnél a legfontosabb változás, hogy idéntől új elnök vezeti a klubot. A részvényesek közgyűlése szerdán megköszönte Ioan Lucian munkáját, utódjául pedig a 28 éves Şerban Morcant nevezte ki. Luciannal hivatalosan személyes okok miatt szakítottak, ám a klubelnök leváltása a rossz menedzsmentnek tudható be.
Nem szerzett előnyt az alapszakasz-győztes HSC Csíkszereda jégkorongcsapata a magyar–román közös bajnokság, a MOL Liga elődöntőjének első két hazai mérkőzésén. A székelyföldi együttes a második találkozón is szétlövésig jutott a Vasas ellenében, ám míg az első meccs végén a HSC örült (3-2), a kedd esti összecsapáson már a címvédő budapestiek diadalmaskodtak 5-4-re. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó elődöntős párharc harmadik és negyedik...
A vâlceai kézilabda legendás alakja, a székelyföldi születésű Török Mária segíti a jövőben a magyarországi Kovács Péter vezetőedző munkáját az Oltchim szakmai stábjában. A sepsiszentgyörgyi születésű, 51 éves, teljes nevén Török Duca Mária játékosként kétszer megnyerte az IHF-kupát (1984, 1989) a román csapattal, amelynek később vezetőedzője is volt.
A Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője szerint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) módosíthatja azt a határozatát, amellyel az olimpiáról kizárja a doppingvétség miatt hat hónapnál hosszabb időre eltiltott sportolókat. Tiszeker Ágnes kijelentésével a birkózó-világbajnok Kiss Balázs, illetve az Eb-bronzérmes úszó, Szepesi Nikolett helyzetére utalt, akik számára kérdéses, hogy ott lehetnek-e a 2012-es londoni ötkarikás játékokon.
A bosnyák Edin Dzeko 35 millió euróért szerződik a VfL Wolsburgtól a Manchester City labdarúgócsapatához, ezzel átigazolási rekordot döntött a német Bundesligában. A 24 éves csatár 111 mérkőzésen 66-szor volt eredményes a német gárda színeiben.
Rosszul kezdődött az év Novák Eduárd és kerékpáros csapata, a Tusnad Cycling Team számára: ismeretlen tettesek betörtek a klub csíkszeredai raktárába, és mintegy 20 ezer euró értékben több kerékpárt és alkatrészt elloptak. A rendőrség már nyomozást indított a hétfői rablás ügyében, a károsultak 3 ezer eurót ajánlottak fel a nyomravezetőnek.
Ismét elözönlik Antalyát a romániai futballcsapatok: az élvonalban szereplő együttesek nagy része idén is a népszerű törökországi üdülőhelyen edzőtáborozva készül a bajnokság folytatására. A 18 gárda közül 16 megfordul Törökországban a február 25-i bajnoki rajt előtt – kivételt csak az éllovas Galaci Oţelul (amely a brassópojánai alapozás után a ciprusi Larnacában készül) és a Rapid (Alicante, Spanyolország) képez.
Kevesebb mint két hetük maradt az A osztály férfi kosárlabdacsapatainak az alapszakasz viszszavágóinak kezdetéig, így már az új év első napjaiban mozgásba lendült az átigazolási piac. Egyelőre kizárólag a külföldi játékosok érkeztek vagy távoztak a csapatoktól. Csíkszeredában mára várják a két új amerikai légióst, a már az óév végén szerződtetett hátvéd, Clevin Hannah mellett Jonathan Huffman szerepel majd a Hargita Gyöngye KK-ban.
A spanyol válogatottal világbajnokságot nyert Iker Casillast, a Real Madrid játékosát választották 2010 legjobb kapusának a labdarúgás történetével és statisztikájával foglalkozó szervezet, az IFFHS szavazásán.
A Real Madrid labdarúgócsapata 3-2-re nyert a Getafe vendégeként a spanyol labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának hétfő esti zárómeccsén, így továbbra is két pont az éllovas Barcelonával szembeni hátránya.