és vállalta, hogy az Isteni kéz nagykövete lesz. László Barna a Sapientia egyetem kolozsvári karán tanult filmrendezést, sokáig a fikció világa vonzotta, fikciós rövidfilmeket készített. Mint a Krónikának elmondta, díjnyertes dokumentummozija témáját az „élet adta”, mivel szülei szervezik a Hargita megyei Felső-Sófalván megrendezett Székelyföldi Tánctábort, ahol Barna már gyerekként megismerhette a Maros megyei Szászcsávás híres cigányzenekarát.

A szikra, ami elindította a filmet

Az Isteni kéz két főhőse a szászcsávási zenekar két kulcsfigurája, Dumnezeu és Csángáló, de az egész együttes életébe nyer a néző egy kis betekintést. A történet, illetve az alkotás kiindulópontját az jelentette, hogy a híres brácsás, Csángáló keze elkezdett remegni – Parkinson-kór következtében –, így úgy tűnt, hogy hivatását nem tudja majd folytatni.

„Volt egy szikra, ami beindította az alkotómunkát, az a pillanat, amikor először láttam, hogy Csángáló nem úgy zenél, ahogy addig” – mondta a rendező. László Barna elmondása szerint az Isteni kéz előtt kevés dokumentumfilmes tapasztalata volt, az egyetemi évek alatt dolgozott két hasonló jellegű munkán, illetve volt mesterkurzuson, ahol sokat tanult a műfajról, de mindenképp „nagy falat” volt számára ez a munka.

és beszippantották a történések, egyik dolog jött a másik után. Kezdetben László Barna úgy gondolta, hogy a történet fő motívuma a brácsás mesterség átörökítése, a tudás átadása lesz a főhős unokájának, a forgatás során a hangsúly más irányba tolódott, hiszen a szászcsávási együttes vezetője, Dumnezeu Pista is a történések aktív részese lett, így a két zenész kapcsolata került előtérbe.

László Barna szinte öt évig dolgozott az Isteni kézen, elmondása szerint ezalatt amennyire csak lehetséges volt, közel került az alanyaihoz. Megjegyezte, hogy voltak olyan dolgok, amiket nem filmezhetett le az elején – például azt, ahogyan Csángáló megborotválkozik, de szerinte ha ezt később újra kérte volna, már beleegyezett volna.

 – mondta László Barna. Mint kifejtette, egy rendező és főszereplője kapcsolatában kell hogy legyen bizonyos távolság, egy egészséges határ.

Az átörökített tudás

László Barna azt is kiemelte, meglátása szerint filmjének az az egyik legnagyobb drámája, hogy a két fantasztikus zenészt nem a karrierjük csúcsán örökítette meg, nem akkor vagy nem az oda vezető úton kezdett el róluk forgatni, hanem a hanyatlás kezdetén.

„Nem feltétlenül erre az életszakaszra a legbüszkébbek, ezért kérdéses volt számomra, hogy hogyan fogják fogadni a filmet. Meg is egyeztünk, hogy először Csángálónak mutatom meg – bár bízott bennem. Nagyon el volt érzékenyülve, tetszett neki, azt mondta, hogy minden perce egy csoda. Ez nagyon jól esett nekem” – idézte fel László Barna. Arra is kitért,

A rendező azt is elmondta, hogy sajnos a koronavírus-járvány eléggé megnehezítette a 2020-ban bemutatott film utóéletét, egy évig a film is „karanténban” volt, sok fesztiválnevezést, fesztiválszereplést lehetetlenített el a helyzet.

Azt is megtudtuk, hogy ahova el tud menni személyesen a stáb, oda Csángáló és unokája is kísérik a vetítést, és általában zenélnek is egyet együtt. Ilyen formában kiteljesedik a mondhatni mellékszállá alakult téma, a mesterség továbbadása is, hiszen ahogy a történet végén is láthatják a nézők, az unoka végül kiáll a színpadra zenélni, élőben is megmutatja tudását.

Pozitív visszajelzések külföldről

László Barna az elmúlt években nagyon sokat tanult a dokumentumfilm műfajáról, és nagyon meg is szerette. Elmondása szerint sokat köszönhet Sós Ágnesnek, aki az Isteni kéz kreatív producere volt, és aki felkarolta őt, segített neki, akinek köszönhetően „kialakult egyfajta stílusa”.

„Akkor jó dokumentumfilmet készíteni, ha nem a pénz motivál, hanem érzel egyfajta szenvedélyt a téma iránt. Nem lehet tudni, hogy a munka meddig fog tartani, és ha valakit csak a pénz motivál, szenvedni fog” – mondta a rendező. Kifejtette, fontos, hogy az ember tényleg akarja csinálni és higgyen benne.

 – mondta a rendező. Mint fogalmazott, filmje azért is fontos, mert főhősei talán utolsó legnagyobb zenészei, utolsó mohikánjai valaminek, ami lassan eltűnik, vagy legalábbis átalakul. A filmesnek – családi háttere miatt is – fontos ez a világ, a népi kultúra, és örül, hogy az Isteni kéz által is megörökítette, megőrizte egy szeletét.

„Ezért is örültem, hogy tudtunk néhány bemutatót tartani, ahol a közönség láthatta őket még zenélni. Már nem tudnak sokáig muzsikálni. Most sem tudnak sokat, de az az öt perc is fontos. És remélem, hogy még sok helyre hívnak, hívják őket, és mehetünk” – mondta a rendező. Az Isteni kéz már Németországtól Lengyelországon át Szerbiáig sok helyen megfordult, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapott.