HIRDETÉS
Különleges egyrészt a zenei kínálat miatt – a rendezvényt szervező Transylvanian Cultural Development Egyesület kizárólag kortárs jazzt játszó előadókat hívott meg a külföldi és a hazai színtérről –, de az élményt egyedivé teszi az is, hogy a fesztivál festői környezetben, 1100 méter tengerszint feletti magasságban, erdőkkel körülvett területen zajlik.
A háromnapos, páratlan hangulatú rendezvény a kisméretű fesztiválok kategóriájába tartozik, és
nem is akar több vagy nagyobb lenni: összehívja egy közös táborozásra, sörözésre-borozásra a természetbarát jazzkedvelőket,
akik nap közben túrázhatnak a környéken, vagy részt vehetnek különböző foglalkozásokon, és esténként – pontban 20 órai kezdéssel – meghallgathatnak három kiváló koncertet.
Akinek nem sikerül szállást foglalni a környékbeli hétvégi házak valamelyikében, sátorozhat a rendezvény helyszíne mellett berendezett, elkerített – mobil zuhanyzókkal, vécékkel ellátott – táborban, és el kell viselnie, hogy éjszaka fagypont körüli a hőmérséklet a hegyekben.
Bár a szervezők egyelőre nem közöltek adatokat, a Smida Jazzfesztivál idei kiadásán több százan megfordultak – a sátortábor lakossága 200-300 fős lehetett –,
a legnépesebb közönséget a szombati sztárfellépő, a kiváló manchesteri Go Go Penguin vonzotta.
A klasszikus jazzes harmóniákon túl modernebb elektronikus zenei hangjegyeket is megszólaltató, feszes tempót diktáló trió meg is táncoltatta a színpad előtt összegyűlt tömeget, ami egyébként nem volt jellemző, a többi előadó fellépését ugyanis a színpad előtt ízlésesen elhelyezett gerendákon, raklapokon és szalmabálákon ülve követték a fesztiválozók.
A taps intenzitása alapján pénteken a francia The Kandinsky Effect is gyűjtött rajongókat a rendezvényen, vasárnap pedig egyértelműen a távolba révedős, merengős trombitával és izgalmas billentyűszólókkal varázsló holland Eric Vloeiman’s Gatecrash vitte el a pálmát.
A koncertek után tábortűz gyúlt a színpad mellett, éjszaka pedig jobbnál jobb muzsikákra lehetett ropni a rendezvénysátorban. A pozitívumok közé sorolható, hogy
a szervezők folyamatosan kíváncsiak voltak a résztvevők véleményére
– a programfüzet hátlapján ki lehetett tölteni egy kérdőívet, amit aztán a tábor különböző pontjain gyűjtöttek be –, így várhatóan jövőre kiküszöbölik majd a fiatal fesztiválokra jellemző apró „gyerekbetegségeket”.
Azt mi is hallhattuk, hogy sokan kifogásolták, napközben szervezhettek volna több izgalmas programot a tábor területén – egy fővárosi házaspár például vasárnap a workshopokat, a zenei témájú előadásokat, beszélgetéseket hiányolta –, mások szerint a biztonsági intézkedések voltak túl lazák a sátortábornál. Az összkép azonban egyértelműen pozitív: a smidai rendezvény a hazai fesztiválszezon méltó lezárása volt, mely az eddiginél nagyobb nyilvánosságot, hírverést érdemel. Egy biztos: aki járt ott, biztosan áradozni fog róla egész évben.
