Xantus Géza erdélyi festőművész alkotásait mutatja be az a kiállítás, amely A végtelen felé címmel szerdán nyílik Budapesten a Forrás Galériában, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet Kárpát-haza Galéria sorozatának keretében.
2018. május 01., 11:572018. május 01., 11:57
2018. május 01., 11:582018. május 01., 11:58
A május 23-ig látható tárlaton sok más mellett az Apokalypsis - A négy lovas, Lebegés és Fénysugár című festményeket mutatják be. Az MTI-hez elküldött tájékoztató szerint
többek között a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia budapesti kápolnájában, a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban, az Avas - Déli plébániatemplomban, a szatmárnémeti Szent Család templomban, a csíkszeredai Szent Ágoston templomban, a kolozsvári Szent István templomban, a kisjenői plébániatemplomban, valamint a szegedi Jézus Szíve templomban.
Számos egyéni és csoportos kiállításon mutatta be műveit. Több külföldi kiállításon díjazták, 2003-ban a Premio Internationale Beato Angelico díjat vette át.
A festőművész 1958-ban született Csíkszeredában. 1982 és 1986 között kezdte el művészeti tanulmányait, mestere Beczásy Antal volt, majd 1995-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán szerzett diplomát, 2003-ban pedig a római Academia di Belle Arti festészeti karán végzett, mestere Nunzio Solendo volt. Egyik alapító tagja a csíkszeredai Studio 9 művészcsoportosulásnak, emellett tagja a rotterdami Continental Art Egyesületnek, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének (MAOE), a Román Képzőművészek Szövetségének (UAPR) és a Barabás Miklós Céhnek (BMC).
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.
Csütörtökön debütál a Hunyadi-sorozat a Filmión. A magyar filmek és sorozatok streamingplatformján a tízrészes széria magyar szinkronos változata mellett a rendezői (eredeti) változat is elérhető.
szóljon hozzá!