A rendezvényen Wass Albert a magyar jövő iránytűje címmel Turcsány Péter, a Kráter Műhely Egyesület elnöke, Homokszemcsék, köd és betűk – A Wass Albert recepció margójára címmel Szakács István Péter irodalomtörténész és Wass Albert Mezősége címmel Ötvös József, a marosi egyházmegye esperese tartott előadást, illetve mondott beszédet.
A Wass Albert Védnöki Kör megalakulásával – 2007. november 15-én Budapesten – a Magyar Kultúra Alapítvány Székházában folytatódik az emlékév programsorozata. A Wass Albert védnöki kör tagjai közt szerepel Gál Kinga európai parlamenti képviselő, Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, Jankovics Marcell Kossuth-díjas könyvillusztrátor, Szörényi László irodalomtörténész, az MTA tagja és Bánffy György színművész. Wass Albert születésének 100. évfordulója alkalmából január 8-án gálaestet, míg halálának évfordulóján, február 17-én emlékkonferenciát szervez a Kráter egyesület. A jövő év februárjában kerül a könyvesboltokba Turcsány Péter tollából a Boldog szomorú ember című Wass Albert-monográfia – hangzott el a rendezvényen.
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.