Fotó: Mnte.hu
A mérai világzenei csűrfesztiválon vendégszerepel Kalotaszeg című produkciójával pénteken a Magyar Nemzeti Táncegyüttes. Az előadás érdekessége, hogy a térségben még soha nem mutatták be a műsort, amelynek anyagát onnan gyűjtötték egykor.
2021. július 28., 13:532021. július 28., 13:53
Zsuráfszky Zoltán Kossuth-díjas koreográfus, a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészeti vezetője az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában felidézte, hogy csaknem ötven évvel ezelőtt járt először Erdélyben, Kallós Zoltán meghívására.
Mérában számos fiatal zenél és táncol, valamint ott élnek a nagy zenészdinasztiák leszármazottjai is. Ezeknek az „adatközlőknek” a táncait viszik haza. Óriási élmény lesz a fellépés, amelyen az unokák megnézhetik a nagyszülők táncát, tette hozzá.
Felidézte, hogy 1969-ben Martin György néprajzkutató készített egy filmfelvételt Türében, amelyben jól táncoló kalotaszegi emberek szerepeltek.
Ezen műsorukkal szeretnének köszönetet mondani azoknak az adatközlőknek, akik megőrizték és továbbadták e fantasztikus tánc- és zenei kultúrát – hangsúlyozta Zsuráfszky Zoltán, aki szerint a kalotaszegi legényes a legvirtuózabb magyar férfi tánc a Kárpát-medencében, emellett csodálatos csárdásokat és énekkultúrát őriztek meg Mérában és Kalotaszegen.
Az elkövetkező hónapokról szólva a művészeti vezető elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Táncegyüttes augusztus 13-án Debrecenben lép színpadra a Nemzeti Színház Csíksomlyói passiójában.
A marosvásárhelyi Rocksuli falai között egy különleges, olykor vándorló kiállítás idézi meg az erdélyi magyar rock- és könnyűzene háttérbe szorított múltját. Hints Zoltán, a Rocksuli igazgatója a kezdeményezés hátteréről, terviekről beszélt.
Születésnaposait ünnepelte a sepsiszentgyörgyi Tamás Áron Színház, amelynek társulata felköszöntötte két rangidős színművészét: a 90 éves László Károlyt és a 70 éves Debreczi Kálmánt.
Fesztiválszereplésekre készül az Aradi Kamaraszínház, amelynek legújabb, frissen bemutatott monodrámájáról, Kean című különleges előadásról Tapasztó Ernő és Harsányi Attila beszélt.
Schwechtje Mihály független nagyjátékfilmjét, a Sünvadászatot mutatja be több romániai helyszínen a forgalmazó Filmtett Distribution.
Újabb kötete jelent meg Zilahi Csaba kolozsvári rádiós újságírónak az erdélyi magyar beat-, rock-, folk-, pop-, jazz-zene történetéről, a 2022-ben napvilágot látott Erdélyi magyaRock című könyv folyatásaként.
A Magyar Állami Népi Együttes négy erdélyi városban lép fel június folyamán.
Az év egyik várva várt eseményére kerül sor a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban és a MAGMA Kortárs Művészeti Kiállítótérben június 21-én, a nyári napfordulóhoz legközelebb eső szombaton.
Élénk érdeklődés övezte a kolozsvári Harag György centenáriumi rendezvényt, annak ellenére, hogy anyagi okok miatt nehéz volt összehozni – mondta el a Krónikának Tompa Gábor.
Hat friss magyar alkotás lesz látható a június 13. és 22. között zajló kolozsvári 24. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF), ahol az életműdíjban részesülő Tarr Béla rendező főbb alkotásait is levetítik – közölték hétfőn az MTI-vel a szervezők.
Az eddigi hagyományos kora őszi időpont helyett idén június elején szervezték meg Kolozsváron a Jazz in the Park fesztivált. A családias jellegű háromnapos rendezvény ez alkalommal is az autentikus jazz-zene sokszínűségéről szólt.
szóljon hozzá!