Viseletek újraköltve: pénteken lesz a 28. Csűrdöngölő néptánctalálkozó

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Pénteken immár huszonnyolcadik alkalommal szervezik meg Csíkszeredában a Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozót, amely a csíkszeredai és környékbeli fiatal néptánckedvelők színes, népviseletes kavalkádja.

Krónika

2015. november 24., 12:092015. november 24., 12:09

A rendezvényt az András Alapítvány szervezi, a vendéglátásról pedig ezúttal is a házigazda Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncosai gondoskodnak. Ez alkalommal Árpádházi Szent Erzsébet nevéhez fűződő népszokások elevenednek meg a találkozón.

A program idei különlegessége, hogy a Divat a népviselet című rendhagyó bemutatóval kezdődik, amelynek során népviseleteket és ezek által ihletett kortárs ruhakölteményeket mutatnak be a színpadon. A 28. Csűrdöngölő Gyermek- és Ifjúsági Néptánctalálkozó pénteken 17.30-tól kezdődik a csíkszeredai városi művelődési házban. A szervezők közleményükben külön kérik, hogy aki teheti, öltözzön népviseletbe, ezzel is hozzájárulva a mulatság hangulatához.

„A csűrdöngölő olyan közösségi alkalom volt a Székelyföldön, amelynek során a fiatalok zeneszóra, nótázva döngölték simára a talajt. Ebből az életerős, ütemes taposásból alakult ki a székely legények csűrdöngölő tánca. Ha fellapozunk egy értelmező szótárt, ezzel a száraz meghatározással találkozunk: »A csűrdöngölő gyors ütemű néptánc. Leguggolással, hirtelen felpattanással járó, tapsolással, dobbantó mozdulatokkal kísért régi székely tánc, amelyet egy, ritkábban két férfi táncol«” – írják közleményükben a szervezők, hozzátéve, hogy a csíkszeredaiak számára immár 2001 óta a csűrdöngölő kifejezés ennél sokkal többet jelent.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten